A fejlécet készítette Miss Babe :)

2013. március 30., szombat

5. Fejezet

Sziasztok :D Mivel tegnapot leszámítva régen volt friss úgy gondoltam most kárpótlásul megint hozok egy részt :) A 6. fejezetet nem tudom mikor lesz időm feltenni, de azon is dolgozni fogok hogy minél hamarabb fent legyen, lehetőleg még a tavaszi szünet vége előtt :) Hagyjatok nyomot magatok után légyszi :) Köszönöm a kapott pipákat és komit is :)

 xo: Nana



5. fejezet


Kicsit ijesztő volt a lassan teljesen sötét utcán egyedül mászkálni. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban kívántam csak igazán azt, hogy bárcsak meglenne a jogsim, és lenne egy saját kocsim, hogy ne kelljen egyedül lennem a sötét utcán. Védtelennek éreztem magam és magamat ostoroztam hülyeségem miatt, amiért nem hagytam Becky-éknek, hogy elvigyenek. De nem bírtam volna sokáig összezárva lenni velük, és nézni azt a tömény szerelmet, amiben nekem még nem volt részem soha, és amire mindennél jobban vágytam, hogy egyszer végre átélhessem. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam elterelni figyelmemet félelmemről. Ez a környék volt a város legveszélyesebb környéke. A rendőrségi statisztikák szerint a város bűnözéseinek 90%-a ide köthető. Legalábbis apa ezt szokta mondani. Lehet fel kellett volna hívnom, hogy hazavigyenek és nem játszani a nagylányt. De ez már késő bánat volt. az állomás még tízpercnyi gyalogútra volt tőlem. Már hallani lehetett a vonatok dudálásait. Egyszerre csak meghallottam valami furcsa neszt a hátam mögül. Félve hátrapillantottam a vállam felett és egy gyanús alakot láttam úgy öt méter távolságra tőlem. Megszaporáztam lépteimet és próbáltam minél természetesebben menni, hogy még csak egy kicsit se hívjam fel magamra a figyelmét. Szemeimmel az utca túloldalát pásztáztam másik járókelő után, de csak mi voltunk ketten a gyanús alakkal az egész utcában. Remek. Hátam mögött egyre szaporább léptek hangos dobogását hallottam, ahogy az idegen egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Próbáltam azzal álltatni magam, hogy csak meg akar előzni és elmenni mellettem, de valami furcsa balsejtelem nem hagyta, hogy ezzel hitegessem magam. Az idegességtől egyre jobban vert a szívem és lassan már futottam, de már az sem érdekelt, hogy ezzel végképp felhívtam a figyelmét magamra. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb elérjek, a biztonságot jelentő sarokra ahonnan már látszik az állomás épülete és az emberek tömege. Már majdnem sikerült is elérnem, amikor hirtelen hátulról egy kéz elkapott és visszarántott egy eldugott zsákutcába. Berántva úgy fordított, hogy az egyetlen menekülési utamat elzárja előlem. Kétségbeesetten kattogott az agyam kiutat keresve, de nem volt menekülés.
- Ki maga? És mit akar tőlem? – tettem fel a leghülyébb kérdést, amit egy ilyen helyzetben kérdezni lehet.
- Nyugi van, szivi nem kell ennyire félni. – mondta behízelgő stílusban, amitől nekem csak felfordult a gyomrom és végig futott rajtam a remegés.
- Mit akar tőlem? – tettem fel újra a kérdést mire válaszul elindult felém.
- Csak csinálok magunknak egy jó estét. – válaszolta hátborzongatóan egy hatalmas vigyorral a képén, és rám újabb remegéshullám tört.
Egyre közelebb és közelebb jött. Magamban az önvédelmi fogásokra próbáltam emlékezni, ahogy a filmekben láttam. Gyomorszáj, orr és ágyék. A három célpont egy ember hatástalanításához. Áldani kezdtem a kereskedelmi adókat, amiért minden évben leadják a Beépített szépséget. Közben hosszú mély levegőket vettem, hogy készen álljak egy hatalmas sikolyra. Valószínűleg egy lehetőségem lesz, mielőtt befogja a számat. Elém érve megfogta a csuklóm és annál fogva magához rántott. Hirtelen alkohol bűze csapta meg az orrom. Ez még előny is lehet számomra, hiszen tudtam, hogy esélyem sincs rá, hogy pontosan be tudjam vinni az ütéseket. Nagy segítség, ha az alkoholtól nem olyan stabil az egyensúlya. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, ezzel kiváltva belőlem a teljes undort. Ekkor a füle mellett egy hatalmasat sikítottam.
- Te kis ribanc! – ordított fel, majd a füléhez kapott és felképelt.
Az arcom égett a pofon helyén, de nem foglalkoztam vele. Újra magához rántott, de ezúttal befogta a számat, és úgy folytatta tovább, amit elkezdett. Keze végig az oldalamon járkált fel-alá majd megunva azt megállapodott mellemen. Könnyeim kétségbeesetten folytak le arcomon. Tehetetlen voltam az idegennel szemben.
- Ha hagyod magad neked is jobb lesz. Hidd el élvezni fogod. – suttogta a fülembe az undorító hang.
Ekkor a párhozamos utcán fény villant. Egy autó közeledő fényszórója. Tudtam, hogy ez lehet az utolsó esélyem a szabadulásra. Fogaimmal a számat lefogó kézbe haraptam mire zaklatóm ordítva és szitkozódva ugrott messzebb tőlem pár lépést. Térdemmel ágyékon térdeltem erre összegörnyedve esett a földre. Felkapva a válltáskám, ami időközben lekerült vállairól, rohanva indultam meg abba az irányba ahonnan a fényszóró fénye jött. Nem is volt időm azon gondolkodni mi lesz, ha a kocsiban ülő ember egy hajszálnyival se jobb az előzőnél. Az utcára érve megláttam a fényszóróhoz tartozó járművet. Egy sötétkék Jeep közeledett az úton. Nem is gondolkoztam csak cselekedtem és a közeledő autó elé vettetem magam ezzel megállásra bírva azt. A kocsi hirtelen lefékezett majd kinyílt a vezető felöli ajtó és Pete szállt ki belőle.
- Pete! – kiáltottam fel megkönnyebbülve és a nyakába vetettem magam az értetlenül ácsorgó fiúnak.
- Norah, mi a baj? Mi történt? Miért vagy még itt a városban? – kérdezte zavarodottan.
- Majd elmondom, de most menjünk, mielőtt összeszedi magát és ideér. – mondtam könnyeimtől fuldokolva, ziláltan.
- De hát kiről beszélsz? – faggatott továbbra is.
- Majd a kocsiban elmondom, csak menjünk már. – mondtam idegesen.
Mindketten beszálltunk a kocsiba majd Pete elindította a motort és elindultunk. Ahogy elhajtottunk a zsákutca mellett még láttam az összegörnyedt alakot, ahogy nemes testrészét fogdosva nyöszörög a földön. Ahogy az adrenalin elkezdett fogyni az ereimből egyre nagyobb erővel telepedett rám az eddig visszafojtott ijedségem. Elmúlt a sokk, ami segített megőrizni hidegvérem és elemi erővel törtek rám igazi érzelmeim. Lábaimat az ülésre húzva térdemre hajtottam a fejem és hangos zokogásba kezdtem. Pete eközben nyugtatólag „cssss”-egett és fél kezével néha-néha a hátamat simogatta. Nem értette mi van velem, de nem faggatózott tovább.
- Elviszlek hozzám. Anyu most elutazott egy üzleti tárgyalásra apuval és a hétvégéig nem lesznek itthon. Ott rendbe szedheted magad. Utána hazaviszlek. – mondta miután már kissé összeszedtem magam és abbahagytam a zokogást.
- Köszönöm. Nem lenne szerencsés most ilyen állapotban hazaállítanom.
Csendben utaztunk a kocsiban. Most minden féle zene vagy beszéd bántó lett volna a fülemnek. Nemsokára megérkeztünk egy új típusú családi házhoz a város egyik gazdag és forgalmas negyedében. Hatalmas kertje volt és a kertben még egy medence is helyet kapott. Pete beállt a kocsival a garázsba majd kinyitotta kiszállt a kocsiból és megkerülve nekem is kinyitotta az ajtót. Bementünk a lakásba, amit egy ajtó kötött össze a garázzsal. Az ajtó a konyhába nyílott. Nagyon elegáns modern felszereltségű konyha volt. A konyhából a nappaliba mentünk.
- Ülj csak le a kanapéra nyugodtan. Kérsz egy kis teát vagy valamit? – kérdezte.
- Egy tea most jól esne. – mondtam, azzal ő magamra hagyott és bement a konyhába elkészíteni a teákat.
- Tessék. – nyújtotta át nekem úgy pár perccel később az egyik bögrét, amiből méz és citrom illat áradt.
- Köszönöm – mondtam neki hálásan. – És nem csak a teát. Mindent. Nem is tudod mennyire nagy segítség voltál.
- Örülök, hogy segíthettem. – felelete. – De elmondod mi történt?
- A suliból tartottam az állomásra, hogy elérjem a következő vonatom, amikor egy furcsa alakot láttam meg a hátam mögött. Betuszkolt az egyik sikátorba és megpróbált megerőszakolni. Nem tudom, hogy sikerült kiszabadulnom, de valahogy sikerült ágyékon rúgni és onnan meg már tudod. Eléd ugrottam és idehoztál. – foglaltam össze a ma este eseményeit.
- Istenem Norah rosszabbul is járhattál volna. Hogy jutott eszedbe egyedül hazamenni? Miért nem hívtál fel. Haza vittelek volna én. – mondta ingerülten.
- Sajnálom. Hülye voltam. – kezdtem el szabadkozni könnyeimmel küszködve.
- Nem én sajnálom. – mondta szánakozva. - Nem kellett volna így letámadnom téged. Biztos eléggé megrázott a dolog. Csak féltelek tudod? – mondta majd magához húzott és megölelt
- Féltesz? De hát miért? – kérdezetem bután.
- Mert fontos vagy nekem. – mondta – Na menj, és zuhanyozz le, szedd rendbe magad.
Letettem a még mindig kezemben lévő immár üres bögrét, és Pete instrukcióit követve elindultam a fürdőbe. Levettem az egész napos viseléstől koszos, és a történtek emlékét hordozva büdös ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe. A forró víz jótékony hatással volt a bőrömre. Ellazított és megnyugtatott. Vagy húsz percig áztathattam magam a zuhany alatt mikor Pete kopogására lettem figyelmes.
- Norah, szerintem az lenne a legjobb, ha már nem mennél haza ma. Aludj inkább itt. Már fél tizenkettő is elmúlt. Majd holnap suli előtt elugrunk a cuccodért. a ruháidat meg berakjuk egy gyors programra. Reggelre meg is szárad.
- Rendben. – feleltem.
Kiszálltam a zuhany alól és egy köntösben, amit a fogason találtam lementem a nappaliba Pete-hez aki éppen valami szendvics félét csinált a konyhában.
- Felvettem ezt a köntöst, amit a fürdőben találtam. Remélem nem baj. Ja, és a ruháimat is beraktam mosni. Pár perc és ki lehet teríteni. – mondtam.
- Oké. És persze hogy nem baj. Az pont az enyém. De gyere, adok neked valami pólót meg nadrágot éjszakára. – felelte majd elindultunk fel az emeletre Pete szobájába.
- Tessék. – nyújtott át nekem egyik tesi pólóját és egy hawaii mintás rövidnadrágot. – Valószínűleg nagy lesz rád, de csak ez van.
- Ez tökéletes lesz. Köszönöm. – mondtam.
Kiment, amíg én átöltöztem majd pár perc elteltével visszatért egy tálcán az előbb készített szendvicsekkel. Miután megettük őket Pete megszólalt.
- Te itt alszol a szobámban az ágyon, oké? Én meg lent alszok a nappaliba. Ha bármi van nyugodtan ébressz fel. – mondta majd már indult is volna ki a szobából ám én megfogtam a kezét és visszafordítottam magam felé.
- N-nem lehetne, hogy…izé…t-te is itt aludj velem az ágyon? – kérdeztem zavaromban össze-vissza dadogva. – Ne értsd félre. Csak nem hiszem, hogy el tudnék aludni egyedül egy ilyen éjszaka után. Megnyugtatna a közelséged. Lehetne?
- Persze hogy lehet. Mindjárt jövök, rendben? – mondta kedvesen mosolyogva, majd miután Pete is lefürdött és immár egy szál alsónadrágban bejött a szobába, befeküdtünk az ágyba.
Pete védelmezően átkarolt, amit egyáltalán nem bántam. Pár perc elteltével elnyelt az álmok világa és én ahhoz képest, hogy a helyzet rémálmokat vonna maga után, csodásakat álmodtam Pete karjaiban.

4 megjegyzés:

  1. Tetszett :D Amikor olvastam, hogy gyomorszáj, orr, ágyék, rögtön a Beépített szépség jutott az eszembe, erre te is azt írtad :D Vicces volt :D Jó volt, hogy raktál be mozgóképet is :)

    Előző kommentre visszatérve: neked is minél kevesebb locsolót és puszilom anyudékat! Bocs, hogy nem oda írtam, csak már ezt kezdtem el előbb olvasni és utána láttam, hogy visszaírtál, így ide kommenteltem :D Huhh, de hosszú mondat volt :D

    Utolsó dolog: bocs a regényért, de azt mondtad kell a komi, úgyhogy szokd meg, hogy mostantól mindegyikhez írok :D ;)

    Nusi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök kisregényednek ^^ És annak is hogy elolvastad és tetszett :)És várok még ilyen hozzászólásokat és észrevételeket ezután is :) Szóval nem lesz nehéz megszokni:)

      Törlés
  2. Eszméletlenül írsz! *-* Mikor írtad, hogy neked is van blogod egyből rámentem és elkezdtem olvasni! Nagyon tetszik! :D Várom a folytatást! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen *-* Jól esik hogy így gondolod :D Majd igyekszem sietni a kövi résszel csak most a húsvéti készülődés meg a locsolók elveszik kicsit az időmet az írástól :) Egyébként Kellemes Húsvéti Ünnepeket :)

      Törlés