A fejlécet készítette Miss Babe :)

2013. március 30., szombat

5. Fejezet

Sziasztok :D Mivel tegnapot leszámítva régen volt friss úgy gondoltam most kárpótlásul megint hozok egy részt :) A 6. fejezetet nem tudom mikor lesz időm feltenni, de azon is dolgozni fogok hogy minél hamarabb fent legyen, lehetőleg még a tavaszi szünet vége előtt :) Hagyjatok nyomot magatok után légyszi :) Köszönöm a kapott pipákat és komit is :)

 xo: Nana



5. fejezet


Kicsit ijesztő volt a lassan teljesen sötét utcán egyedül mászkálni. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban kívántam csak igazán azt, hogy bárcsak meglenne a jogsim, és lenne egy saját kocsim, hogy ne kelljen egyedül lennem a sötét utcán. Védtelennek éreztem magam és magamat ostoroztam hülyeségem miatt, amiért nem hagytam Becky-éknek, hogy elvigyenek. De nem bírtam volna sokáig összezárva lenni velük, és nézni azt a tömény szerelmet, amiben nekem még nem volt részem soha, és amire mindennél jobban vágytam, hogy egyszer végre átélhessem. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam elterelni figyelmemet félelmemről. Ez a környék volt a város legveszélyesebb környéke. A rendőrségi statisztikák szerint a város bűnözéseinek 90%-a ide köthető. Legalábbis apa ezt szokta mondani. Lehet fel kellett volna hívnom, hogy hazavigyenek és nem játszani a nagylányt. De ez már késő bánat volt. az állomás még tízpercnyi gyalogútra volt tőlem. Már hallani lehetett a vonatok dudálásait. Egyszerre csak meghallottam valami furcsa neszt a hátam mögül. Félve hátrapillantottam a vállam felett és egy gyanús alakot láttam úgy öt méter távolságra tőlem. Megszaporáztam lépteimet és próbáltam minél természetesebben menni, hogy még csak egy kicsit se hívjam fel magamra a figyelmét. Szemeimmel az utca túloldalát pásztáztam másik járókelő után, de csak mi voltunk ketten a gyanús alakkal az egész utcában. Remek. Hátam mögött egyre szaporább léptek hangos dobogását hallottam, ahogy az idegen egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Próbáltam azzal álltatni magam, hogy csak meg akar előzni és elmenni mellettem, de valami furcsa balsejtelem nem hagyta, hogy ezzel hitegessem magam. Az idegességtől egyre jobban vert a szívem és lassan már futottam, de már az sem érdekelt, hogy ezzel végképp felhívtam a figyelmét magamra. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb elérjek, a biztonságot jelentő sarokra ahonnan már látszik az állomás épülete és az emberek tömege. Már majdnem sikerült is elérnem, amikor hirtelen hátulról egy kéz elkapott és visszarántott egy eldugott zsákutcába. Berántva úgy fordított, hogy az egyetlen menekülési utamat elzárja előlem. Kétségbeesetten kattogott az agyam kiutat keresve, de nem volt menekülés.
- Ki maga? És mit akar tőlem? – tettem fel a leghülyébb kérdést, amit egy ilyen helyzetben kérdezni lehet.
- Nyugi van, szivi nem kell ennyire félni. – mondta behízelgő stílusban, amitől nekem csak felfordult a gyomrom és végig futott rajtam a remegés.
- Mit akar tőlem? – tettem fel újra a kérdést mire válaszul elindult felém.
- Csak csinálok magunknak egy jó estét. – válaszolta hátborzongatóan egy hatalmas vigyorral a képén, és rám újabb remegéshullám tört.
Egyre közelebb és közelebb jött. Magamban az önvédelmi fogásokra próbáltam emlékezni, ahogy a filmekben láttam. Gyomorszáj, orr és ágyék. A három célpont egy ember hatástalanításához. Áldani kezdtem a kereskedelmi adókat, amiért minden évben leadják a Beépített szépséget. Közben hosszú mély levegőket vettem, hogy készen álljak egy hatalmas sikolyra. Valószínűleg egy lehetőségem lesz, mielőtt befogja a számat. Elém érve megfogta a csuklóm és annál fogva magához rántott. Hirtelen alkohol bűze csapta meg az orrom. Ez még előny is lehet számomra, hiszen tudtam, hogy esélyem sincs rá, hogy pontosan be tudjam vinni az ütéseket. Nagy segítség, ha az alkoholtól nem olyan stabil az egyensúlya. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, ezzel kiváltva belőlem a teljes undort. Ekkor a füle mellett egy hatalmasat sikítottam.
- Te kis ribanc! – ordított fel, majd a füléhez kapott és felképelt.
Az arcom égett a pofon helyén, de nem foglalkoztam vele. Újra magához rántott, de ezúttal befogta a számat, és úgy folytatta tovább, amit elkezdett. Keze végig az oldalamon járkált fel-alá majd megunva azt megállapodott mellemen. Könnyeim kétségbeesetten folytak le arcomon. Tehetetlen voltam az idegennel szemben.
- Ha hagyod magad neked is jobb lesz. Hidd el élvezni fogod. – suttogta a fülembe az undorító hang.
Ekkor a párhozamos utcán fény villant. Egy autó közeledő fényszórója. Tudtam, hogy ez lehet az utolsó esélyem a szabadulásra. Fogaimmal a számat lefogó kézbe haraptam mire zaklatóm ordítva és szitkozódva ugrott messzebb tőlem pár lépést. Térdemmel ágyékon térdeltem erre összegörnyedve esett a földre. Felkapva a válltáskám, ami időközben lekerült vállairól, rohanva indultam meg abba az irányba ahonnan a fényszóró fénye jött. Nem is volt időm azon gondolkodni mi lesz, ha a kocsiban ülő ember egy hajszálnyival se jobb az előzőnél. Az utcára érve megláttam a fényszóróhoz tartozó járművet. Egy sötétkék Jeep közeledett az úton. Nem is gondolkoztam csak cselekedtem és a közeledő autó elé vettetem magam ezzel megállásra bírva azt. A kocsi hirtelen lefékezett majd kinyílt a vezető felöli ajtó és Pete szállt ki belőle.
- Pete! – kiáltottam fel megkönnyebbülve és a nyakába vetettem magam az értetlenül ácsorgó fiúnak.
- Norah, mi a baj? Mi történt? Miért vagy még itt a városban? – kérdezte zavarodottan.
- Majd elmondom, de most menjünk, mielőtt összeszedi magát és ideér. – mondtam könnyeimtől fuldokolva, ziláltan.
- De hát kiről beszélsz? – faggatott továbbra is.
- Majd a kocsiban elmondom, csak menjünk már. – mondtam idegesen.
Mindketten beszálltunk a kocsiba majd Pete elindította a motort és elindultunk. Ahogy elhajtottunk a zsákutca mellett még láttam az összegörnyedt alakot, ahogy nemes testrészét fogdosva nyöszörög a földön. Ahogy az adrenalin elkezdett fogyni az ereimből egyre nagyobb erővel telepedett rám az eddig visszafojtott ijedségem. Elmúlt a sokk, ami segített megőrizni hidegvérem és elemi erővel törtek rám igazi érzelmeim. Lábaimat az ülésre húzva térdemre hajtottam a fejem és hangos zokogásba kezdtem. Pete eközben nyugtatólag „cssss”-egett és fél kezével néha-néha a hátamat simogatta. Nem értette mi van velem, de nem faggatózott tovább.
- Elviszlek hozzám. Anyu most elutazott egy üzleti tárgyalásra apuval és a hétvégéig nem lesznek itthon. Ott rendbe szedheted magad. Utána hazaviszlek. – mondta miután már kissé összeszedtem magam és abbahagytam a zokogást.
- Köszönöm. Nem lenne szerencsés most ilyen állapotban hazaállítanom.
Csendben utaztunk a kocsiban. Most minden féle zene vagy beszéd bántó lett volna a fülemnek. Nemsokára megérkeztünk egy új típusú családi házhoz a város egyik gazdag és forgalmas negyedében. Hatalmas kertje volt és a kertben még egy medence is helyet kapott. Pete beállt a kocsival a garázsba majd kinyitotta kiszállt a kocsiból és megkerülve nekem is kinyitotta az ajtót. Bementünk a lakásba, amit egy ajtó kötött össze a garázzsal. Az ajtó a konyhába nyílott. Nagyon elegáns modern felszereltségű konyha volt. A konyhából a nappaliba mentünk.
- Ülj csak le a kanapéra nyugodtan. Kérsz egy kis teát vagy valamit? – kérdezte.
- Egy tea most jól esne. – mondtam, azzal ő magamra hagyott és bement a konyhába elkészíteni a teákat.
- Tessék. – nyújtotta át nekem úgy pár perccel később az egyik bögrét, amiből méz és citrom illat áradt.
- Köszönöm – mondtam neki hálásan. – És nem csak a teát. Mindent. Nem is tudod mennyire nagy segítség voltál.
- Örülök, hogy segíthettem. – felelete. – De elmondod mi történt?
- A suliból tartottam az állomásra, hogy elérjem a következő vonatom, amikor egy furcsa alakot láttam meg a hátam mögött. Betuszkolt az egyik sikátorba és megpróbált megerőszakolni. Nem tudom, hogy sikerült kiszabadulnom, de valahogy sikerült ágyékon rúgni és onnan meg már tudod. Eléd ugrottam és idehoztál. – foglaltam össze a ma este eseményeit.
- Istenem Norah rosszabbul is járhattál volna. Hogy jutott eszedbe egyedül hazamenni? Miért nem hívtál fel. Haza vittelek volna én. – mondta ingerülten.
- Sajnálom. Hülye voltam. – kezdtem el szabadkozni könnyeimmel küszködve.
- Nem én sajnálom. – mondta szánakozva. - Nem kellett volna így letámadnom téged. Biztos eléggé megrázott a dolog. Csak féltelek tudod? – mondta majd magához húzott és megölelt
- Féltesz? De hát miért? – kérdezetem bután.
- Mert fontos vagy nekem. – mondta – Na menj, és zuhanyozz le, szedd rendbe magad.
Letettem a még mindig kezemben lévő immár üres bögrét, és Pete instrukcióit követve elindultam a fürdőbe. Levettem az egész napos viseléstől koszos, és a történtek emlékét hordozva büdös ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe. A forró víz jótékony hatással volt a bőrömre. Ellazított és megnyugtatott. Vagy húsz percig áztathattam magam a zuhany alatt mikor Pete kopogására lettem figyelmes.
- Norah, szerintem az lenne a legjobb, ha már nem mennél haza ma. Aludj inkább itt. Már fél tizenkettő is elmúlt. Majd holnap suli előtt elugrunk a cuccodért. a ruháidat meg berakjuk egy gyors programra. Reggelre meg is szárad.
- Rendben. – feleltem.
Kiszálltam a zuhany alól és egy köntösben, amit a fogason találtam lementem a nappaliba Pete-hez aki éppen valami szendvics félét csinált a konyhában.
- Felvettem ezt a köntöst, amit a fürdőben találtam. Remélem nem baj. Ja, és a ruháimat is beraktam mosni. Pár perc és ki lehet teríteni. – mondtam.
- Oké. És persze hogy nem baj. Az pont az enyém. De gyere, adok neked valami pólót meg nadrágot éjszakára. – felelte majd elindultunk fel az emeletre Pete szobájába.
- Tessék. – nyújtott át nekem egyik tesi pólóját és egy hawaii mintás rövidnadrágot. – Valószínűleg nagy lesz rád, de csak ez van.
- Ez tökéletes lesz. Köszönöm. – mondtam.
Kiment, amíg én átöltöztem majd pár perc elteltével visszatért egy tálcán az előbb készített szendvicsekkel. Miután megettük őket Pete megszólalt.
- Te itt alszol a szobámban az ágyon, oké? Én meg lent alszok a nappaliba. Ha bármi van nyugodtan ébressz fel. – mondta majd már indult is volna ki a szobából ám én megfogtam a kezét és visszafordítottam magam felé.
- N-nem lehetne, hogy…izé…t-te is itt aludj velem az ágyon? – kérdeztem zavaromban össze-vissza dadogva. – Ne értsd félre. Csak nem hiszem, hogy el tudnék aludni egyedül egy ilyen éjszaka után. Megnyugtatna a közelséged. Lehetne?
- Persze hogy lehet. Mindjárt jövök, rendben? – mondta kedvesen mosolyogva, majd miután Pete is lefürdött és immár egy szál alsónadrágban bejött a szobába, befeküdtünk az ágyba.
Pete védelmezően átkarolt, amit egyáltalán nem bántam. Pár perc elteltével elnyelt az álmok világa és én ahhoz képest, hogy a helyzet rémálmokat vonna maga után, csodásakat álmodtam Pete karjaiban.

2013. március 29., péntek

4. Fejezet



Sziasztok :) Bocsánat ezért a hosszú kimaradásért de nem igazán volt mostanában időm feltenni a részt. De most végre itt van :) Kicsit csalódott vagyok hogy nem igazán kapok visszajelzéseket, hogy jó vagy rossz-e amit csinálok, de talán majd idővel kicsit aktívabbak lesztek. Nem is ragozom tovább. Itt a fejezet. Jó szórakozást hozzá.

Ui.: Mostantól lehet tetszik véleményezni a bejegyzéseket a fejezetek végén :) Úgyhogy várom a pipákat :) Kérlek teteket akik elolvassátok a részeket hagyjatok pipát magatok után :) (A komentekért sem haragszom meg ;) )

xo: Nana 


4.fejezet


Óriási szerencsém, hogy jó tanuló vagyok és még soha nem volt velem semmi magatartásbeli probléma. Máskülönben biztos nem úsztam volna meg a dolgot egy kis délutáni elzárással. Josh-t és Jessica-t persze csak egy szóbeli figyelmeztetéssel illette meg az igazgató úr. Miután végeztünk Mr. Montgomery-nél visszamentünk az óráinkra, de akkor már csak öt perc volt hátra a kémiából, így belépve a terembe a tanár már éppen a házit adta fel. Leírtam a feladatot a tábláról, majd a lányok nyomában kimentem a teremből az udvarra. Mindannyian kérdőn néztek rám. A csendet végül Patty törte meg.
- Hát, ez szép kis jelenet volt. Nem gondoltam volna, hogy képes lennél így felpofozni bárkit is – a hangjából tisztán érezhető volt a döbbenet, de felfedeztem benne a büszkeséget is.
- Én se gondoltam volna, de jól esett. Már nagyon ideje volt, hogy valaki helyre tegye. Ezek után már nem hiszem, hogy piszkálni fog. – mondtam magyarázólag.
- És az igazgató mit mondott? – kérdezte Kimberly.
- Ma részt kell vennem a délutáni elzáráson. Túlságosan nem izgatta fel magát az ügyön. Mivel alapvetően jó diák vagyok, így hajlandó volt elnézni ezt az egészet. – feleltem.
- Ja, igen el is felejtettem, hogy Szent Norah-val van dolgunk. – poénkodott Kimmy.
- Hagyd már Kim. – szólt rá Patty.
- Akkor ugrott a délutáni próbátok Pete-el. – jelentette ki Mary.
- Sajnos nagyon úgy néz ki. – mondtam csalódottan.
- Meg kéne keresned, hogy szólj neki. – vetette fel Annie.
- Igazad van. – értettem vele egyet. – Megyek is és elmondom neki a történteket.
- Elkísérjünk? – kérdezte Kimberly.
- Megoldom egyedül is. Valószínűleg a termében lesz. Majd órán találkozunk. – feleltem, majd megindultam Pete-ék osztályterme felé.
A teremhez érve megpillantottam Becky-t és Jason-t, amint éppen szerelmes csókcsatába bonyolódva ácsorogtak a szekrények mellett. Ebből arra következtettem, hogy bátyámnak sikerült kibékítenie a lányt. Nagyon örültem neki, hiszen imádtam Becky-t és sajnáltam volna, ha szétmennek egy ilyen semmiség miatt. Ahogy közelebb értem Jason is észrevett és elválva kedvese ajkaitól, de még mindig szorosan maga mellett tartva őt, rám mosolygott.
- Szia hugi. Hallom újabban rajongani kezdtél a küzdősportokért. – kezdett bele ugratásomba.
- Szóval hallottatok az előző szüneti alakításomról. – mondtam inkább kijelentve, mint kérdezve.
- Viccelsz? Már mindenki hallott róla. Szegény, pancser Josh-nak most odalett az a maradék önbecsülése is, ami még volt. De te jól vagy? Mit mondott a diri? – kérdezte.
- Délután bent kell maradnom az elzáráson. Épp ezért is vagyok itt. Nem láttátok Pete-t? Szólnom kéne neki, hogy ugrott a mai próbánk.
- Úgy láttam, hogy a szertár felé ment. – mondta Becky – Egy rakás térkép volt nála.
- Köszi szépen. – hálálkodtam, majd elindultam az említett irányba.
Pete-et tényleg a szertárban találtam a már korábban Becky által említett térképek társaságában. Éppen ezeket próbálta szép rendben bepakolni, ám azok folyton kidőltek onnan. A jelenet elég vicces volt, így halvány mosoly szökött az arcomra. A fiú olyannyira koncentrált, hogy észre se vette jöttemet, ezért elérkezettnek láttam az időt arra, hogy revansot vegyek a múltkori ebédlői merényletéért. Mögé lopóztam, majd egy nagy lendülettel a hátára vetettem magam. Nem értette mi történt, és a hirtelen súlyváltozástól meginogva, majdnem beestünk a szertárba. Szerencsére hamar visszanyerte egyensúlyát, így sikeresen elkerültük a balesetet. Lekászálódtam a hátáról, és egy hatalmas mosollyal az arcomon szembefordultam vele. Ő szintén egy hasonlóan nagy vigyorral viszonozta pillantásom.
- Megijedtél? – tudakoltam reménykedve.
- Nem igazán. Inkább csak meglepődtem. De gondolhattam volna, hogy csakis te lehetsz. – felelte lelombozva engem.
- Megérdemelted a múltkori miatt. – mondtam. – De nem ezért jöttem. Csak szólni akartam, hogy mégsem tudunk ma próbálni. Délután az elzáráson leszek.
- Ja, tényleg. Hallottam valami felfordulásról, amit állítólag te okoztál, de nem tudtam, hogy tényleg igaz is. Mi történt pontosan? – kérdezte.
- Josh történt pontosan. Már megint bunkózott, de most nem hagytam annyiban. Felment bennem a pumpa és felképeltem. – feleltem kicsit zavartan.
Nem tudtam mit fog gondolni rólam, és kicsit aggódtam, hogy megijed, hogy én ilyen verekedős lány vagyok. Márpedig ezt nem akartam. Nem akartam, hogy ha netán tényleg érez irántam valamit, elriadjon teljesen a gondolattól, hogy legyen közöttünk valami több is, mint barátság. Ugyanis bár ezt még akkor magamnak se mertem teljesen bevallani, de örültem volna neki, ha igaza van Kimberly-nek és Jason-nek. Ám a következő percben minden aggodalmam elszállt és feleslegesnek bizonyult.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte nevetéstől fuldokolva. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény csajszi vagy. – kezdett el cukkolni.
- Pedig de, és ha nem vigyázol, még a végén megint eljár a kezem. – jegyeztem meg kissé sértődötten.
- Jól van, bocsi, ne haragudj. – kezdett el szabadkozni még mindig vigyorogva. – Csak elképzeltem a jelenetet. Kár, hogy nem láttam. Kíváncsi lettem volna Josh arcára.  – mondta valamivel komolyabban.
- Hát, nem volt semmi az egyszer biztos. Eléggé meglepődött. Nem számított erre, főleg nem tőlem. De nem volt szerencsém. A kémia tanár pont akkor jött kezdeni az órát mikor a pofon Josh arcán csattant. Egyből az igazgatóiba küldött minket. Természetesen Josh és Jessica megúszták egy szóbelivel, pedig ők provokáltak.
- Ilyen ez. Mindig a jók szívnak. – mondta beletörődötten.
Még egy ideig beszélgettünk, közben elindultunk vissza a termeink felé, amikor megszólalt a becsengő és mindketten bementünk az óráinkra. A nap további része gyorsan eltelt, és én hirtelen azon kaptam magam, hogy úton vagyok az elzárás helyszíne felé. Az elzárást Mr. Gordon tartotta, aki főszervezője a szalagavatónak, mellesleg Pete-ék osztályfőnöke is. A terem tele volt diákokkal, akik szintén különféle incidensek elkövetése miatt kerültek ide. Az egyik padban ott ült Becky is nem kis megdöbbenésemre. Nem ült mellette senki és mikor meglátott vadul integetve jelezte, hogy üljek mellé. Alig, hogy elfoglaltam a helyem, Mr. Gordon felállt és belekezdett mondandójába.
- Mindenki itt van? – kérdezte meg, meg se várva a választ. – Tehát, mint ahogyan azt önök is tudják ez nem egy délutáni játszóház ovisoknak, hanem egy elzárás, tehát kérem viselkedjenek felnőtt emberek módjára és töltsék el ezt a plusz két órát hasznosan tanulással vagy akármivel. A lényeg, hogy csendben és mindenféle elektronikai készülék használatától mentesen. Most pedig nekem el kell ugranom, elintézni pár dolgot addig is, amíg vissza nem jövök, legyenek jók. – mondta azzal kisétált a teremből.
- Mindig ezt csinálja. – szólalt meg Becky. – Most visszamegy a koliba és elő se jön, amíg a két óra le nem telt. Akkor megjelenik itt és hazaenged mindenkit. – mondta.
- Te amúgy miért vagy itt? Nem is mondtad reggel, hogy te is itt leszel. – kérdeztem meg.
- Én se tudtam akkor még. Tudod matekon beszóltam Mrs. Vargas-nak, mikor kihívott a táblához, hogy oldjak meg egy példát. Felidegesített, hogy nem volt képes felfogni, hogy nem értem a feladatot. Nem vette jó néven és itt kötöttem ki.  – magyarázta.
- De legalább nem egyedül unatkozom itt. Örülök, hogy itt vagy és tudunk kicsit kettesben beszélni. – mondtam.
- Igen, ennek én is. Ha nálatok vagyunk az nem olyan, mert Jason miatt nem lehet igazán csajos dolgokról beszélni. És én már egyébként is meg akartam kérdezni, hogy mi van veled és Pete-el?
- Őszintén szólva én se igazán tudom mi a helyzet. Barátok vagyunk, ahogy eddig is. De mostanában valahogy kicsit más. Néha flörtölünk. Együtt táncolunk majd szalagon, és egyre többet dumálunk. Vagyis eddig is sokat beszéltünk mivel egymás mellett vannak a szekrényeink, de most már teljesen más, nem is tudom olyan bensőségesebb. – magyaráztam neki Pete-el való kapcsolatom, amit még én se értettem igazán.
- És te hogyan érzel ezzel kapcsolatban? Szeretnéd, ha többi is lenne köztetek? – tette fel a következő nehéz kérdést.  
- Nem igazán gondolkodom ezen, de ha úgy alakulnának a dolgok, nem hiszem, hogy ellene lennék. Igazából az utóbbi két napban feltűnt, hogy Pete nagyon jó pasi. Nagyon is az esetem, és szerintem nagyszerű srác. Ha bepróbálkozna, nem hajtanám el. – vallottam meg Becky-nek.
- Szerintem idő kérdése az egész. – mondta el véleményét Becky.
Imádtam őt. Vele mindenről tudtam beszélni. Még az olyan dolgokról is, amit a lányok nem értettek meg. Mint például ez a Pete-es ügy. A lányok már rég összeboronáltak volna kettőnket, ha ezek a mondatok az ő jelenlétükben hagyják el a számat, de Becky csak megértően végig hallgatott és nem kezdett el kombinálni. És mivel sokkal tapasztaltabb nálam párkapcsolatok és fiúk terén hasznos tanácsokkal is el tudott látni.
- Na, és Jason-nel most már minden oké? Hallottam, hogy kicsit összekaptatok tegnap este. – kérdeztem meg Becky-t.
- Igen, megbeszéltük a dolgokat. Olyan aranyos hogy meglepetés bulit akart csinálni nekem. Kicsit bánom, hogy lelepleztem. De tényleg féltem, hogy megcsal. Olyan rég együtt vagyunk már és féltem, hogy rám unt. De szerencsére ez csak egy hatalmas félreértés volt. Olyan édes gondolat volt tőle. Enyém a világ legjobb pasija. – áradozott „sógornőm”.
Az elzárás további részében tovább csacsogtunk mindenféle apróságról, kielemeztük Pete minden egyes tettét az elmúlt két nap során, beszéltünk a közelgő szülinapi bulijának a részleteiről és összeállítottuk a vendéglistát. Bár már nem lesz meglepetés számára, de biztos, hogy tökéletes lesz, hiszen Becky-nek is lesz beleszólása a szervezésbe és olyanra szervezheti, amilyenre akarja. A nagy beszélgetés közepette észre se vettük, hogy letelt az elzárás. Ahogy Becky megjósolta az utolsó percekben Mr. Gordon belépett a terembe és elküldött mindenkit dolgára.
- Jason ma nálad alszik? – kérdeztem Becky-től, mikor kiléptünk az iskola parkolójába és megláttam bátyámat pár méterre tőlünk egy hatalmas rózsacsokorral együtt, amint a barátnőjét várja.
- Igen, azt beszéltük, hogy átjön hozzám estére. – felelte izgatottan csillogó szemekkel. – De te hogy mész haza? Van még vonatod? Vagy hazavigyünk? – kérdezte aggodalmaskodva.
- Ne aggódj. Megoldom. Majd hazamegyek vonattal. – feleltem majd egy gyors puszival elköszöntem tőle, bátyámnak pedig odaintettem.
 Becky odaszaladt Jason-höz és majd elolvadt a rózsacsokortól, amikor barátja átnyújtotta neki. Olyan szenvedélyes csókba fogtak, hogy félő volt, hogy nem hogy Becky-ékhez, de még a parkolóból sem jutnak ki. Aztán úgy pár perc elteltével rájöttek, hogy ideje lenne indulni. Még egyszer utoljára odaintegettek nekem, majd beszálltak bátyám autójába.
Megvártam, amíg kihajtanak a parkolóból és én is elindultam az állomás felé a sötétedő utcákon át.

2013. március 19., kedd

3. Fejezet

Sziasztok :) Na jó, őszintén szólva ez a fejezet nem éppen a legjobbra sikerült, de azért remélem lesz akinek tetszeni fog. Nem is ragozom tovább. Itt a fejezet. Jó szórakozást hozzá :D

xo: Nana


3.fejezet

 Miután végre sikerült kikászálódnom az ágyból és rendbe szedtem magam és a szobám egyaránt, elindultam lefelé a konyhába hogy valami reggeli után nézzek. Anyát ott találtam. Éppen szendvicseket gyártott nekem és bátyámnak tízóraira. A reggeli már az asztalon várta elfogyasztóit. Néhány szelet pirítósból és narancsléből állt. Miután üdvözöltem anyut egy gyors puszival és egy vidám „Jó reggelt”-tel leültem az asztalhoz és neki láttam a reggelimnek. Pár perc elteltével Jason és apu is megjelentek a lépcső alján. Apa nagyon frissnek tűnt, odasétált anyához és egy csókkal üdvözölte. Ellenben Jason nagyon is úgy nézett ki akár egy horrorfilmből szabadult zombi.
- Jó reggelt - mondta egy nagy ásítás közepette.
- Neked is. Mi az te nem aludtál az este? Elég nyúzottnak tűnsz. – kérdeztem némi aggodalommal a hangomban.
- Hát, mi tagadás nem ez volt életem legjobb éjszakája. Egész éjjel Becky-t próbáltam utolérni, hogy megbeszéljük a dolgokat, de nem sikerült. – mondta csalódottan.
- De mégis min kaptatok ennyire össze? – próbáltam meg kiszedni testvéremből, de persze megint csak kitért előle.
- Áh, semmiség az egész. Igazából én voltam a hülye. Ő meg felfújta a dolgot. Mindegy is hagyjuk ezt most. Inkább együnk. – mondta, és mint egy végszóra megjelentek az asztalnál anyuék is hogy együtt elfogyasszuk a pirítósok halmazát.
A gyors reggeli után még visszaszaladtam a szobámba összeszedni az összes cuccom, amire a nap folyamán szükségem lehet, majd miután mindent bepakoltam a táskámba, és egy gyors pillantást a tükörbe is vetettem megállapítva, hogy egész tűrhetően nézek ki, elindultam lefelé. Az előszobában Jason-nel találtam szembe magam, aki éppen a cipőjét vette fel.
- Elvigyelek a suliba, hogy ne kelljen buszoznod? Ma amúgy sem hiszem, hogy Becky velem jönne be.– kérdezte.
- Ha nem nagy gond, akkor elfogadom. Még a te lábszagú autód is kellemesebb, mint a zsúfolásig tömött busz. – válaszoltam kérdésére.
- Hé, ne szidd a kocsim illatát vagy legközelebb buszozhatsz. – kelt autója védelmébe - Ha pedig nem tetszik, akkor nyugodtan kitakaríthatod. Nem haragszok meg érte.
- Azt rögtön gondoltam.
Kimentünk és beszálltunk a kocsiba ahol azonnal megcsapott a már említett „illat”. Még jó, hogy előrelátóan magammal hoztam egy légfrissítőt, amivel befújtam az utastérbe. Így már kellemesebbé vált az a 20 perces út, ami ránk várt.
- Én tényleg nem értem Becky-t hogy tudja ezt elviselni. – mondtam neki.
- Úgy hogy szeret engem. Vagy legalábbis szeretett. – mondta lehangoltan.
- Még mindig nem akarod elmondani, hogy mi történt? Csak nem akkora a baj. – próbáltam többet megtudni tőle, mint amennyit tegnap sikerült.
- Igazából az egész egy félreértés. Tudod, nemsokára itt van a szülinapja és én arra gondoltam meglepem egy szülinapi bulival. Éppen ezért felkerestem egy partyszervezőt. Gondoltam megérdemli a nagy felhajtást, de én az ilyenhez nem értek így profikhoz fordultam segítségért. Meg is beszéltünk egy találkozót sms-ben a nővel, aki véletlen pont akkor hívott időpont változtatás miatt mikor én éppen fürödtem. Így megkértem Becky-t, hogy vegye fel helyettem. A nő meg engem keresett, de nem volt hajlandó megmondani Becky-nek, hogy kicsoda és miért keres. Én se mondtam meg neki csak hallgattam. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Semmi nem jutott eszembe az igazságon kívül, amit meg nem akartam neki elárulni. Becky meg azt hitte, hogy megcsalom és kiakadt. Azt mondta menjek el. Tudom, hülye vagyok, hogy nem mondtam el neki, de én tényleg csak jót akartam neki. Meg akartam lepni. – mesélte el a tegnap eseményeit.
- Biztos meg fog nyugodni. Próbáld meg neki is így megmagyarázni a dolgot. Meg kell bocsájtania, hiszen ez csak egy hatalmas félreértés. Keresd meg ma a szünetben és mond el neki az igazságot. – próbáltam megnyugtatni.
- Megpróbálom. – mondta letörten.
Az út további részében már nem beszélgettünk. Mindketten a gondolatainkba burkolóztunk. Bántotta a fülem ez a túlzott némaság így bekapcsoltam a rádiót és kerestem egy hallgatható állomást. Találtam is egy adót, amin éppen az egyik kedvenc számom szólt és elkezdtem halkan dúdolni a dallamot. Bátyám halk énekemet halva felém nézett majd megeresztett egy mosolyt.
- Mi az oka ennek a nagy feldobottságnak? Csak nem egy magas, barna srác, akit Pete-nek hívnak? – kérdezte sokat sejtően.
- Mi? Nem, dehogyis. Csak feldob ez a zene. – kerteltem.
- Na persze. Minden esetre én tudom, amit tudok. – felelte.
- Tényleg? És mit is tudsz? – kérdeztem.
- Figyi Norah, láttam, ahogy rád nézett. Az a srác odáig van érted, ezt én mondom.
- Na persze, mert te aztán nagyon értesz is hozzá. – mondtam viccelődve.
- Igen. – felelte teljesen komolyan és nagy meggyőződéssel a hangjában.
- Miért jön most hirtelen mindenki ezzel? Kimberly is ezzel tömi a fejem. Csak haverok vagyunk, oké? És ő sem érez semmi többet. Ha úgy lenne, ahogy gondoljátok már lépett volna valamit.
- Óh, a drága, mindenttudó Kimberly. Nem hittem volna, hogy egyszer megélem azt a napot, hogy bármiben is egyet értek a te „drágalátos barátnőddel”. – mondta gúnyosan, én pedig egy szemforgatással jeleztem, hogy nem vagyok hajlandó tovább vitázni ezen és nem vagyok kíváncsi barátnőmre tett undok megjegyzéseire sem.
Valamilyen oknál fogva Jason és Kimberly soha nem jöttek ki jól egymással. Régebben még megvoltak egymás mellett anélkül, hogy beszólogattak volna egymásnak. Különösebben nem voltak puszipajtások, de legalább nem volt kész csatatér az a hely ahol egy percet is egymás társaságában kellett tölteniük. Csak köszöntek egymásnak és nem is foglalkoztak a másik jelenlétével. De mióta gimisek lettünk minden megváltozott. Jason azt mondta, hogy van Kimben valami ördögien gonosz, amit az én naiv jóhiszemű lelkem nem lát. Váltig állította, hogy engem elvakít a szeretetem barátnőm iránt, aki már régen nem az a személy, akit gyerekoromban megismertem, és akivel együtt nőttem fel.
Persze én is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy barátnőm nem egy szent, de kizárt dolognak tartottam, hogy nekem valaha is képes lenne bármilyen módon fájdalmat okozni. Márpedig bátyám pont ettől féltett. Attól féltett, hogy mivel Kim a legfőbb bizalmasom és mindent ő tud meg elsőnek ezt bármikor képes kihasználni és ellenem fordítani. És szerinte ezt akármikor meg is teszi, ha az érdekei úgy tartják. Nem szerettem ezt hallgatni senkitől. Sem tőle, sem Patty-től, aki szintén nagy bizalmasom volt, közvetlen Kimberly után. Patty teljesen Jason-nal értett egyet. És ebben a nagy egyetértésben annyira egymásra találtak, hogy volt amikor Patty-vel együtt szidták Kimet, természetesen az én jelenlétemben. Ilyenkor annyira belelendültek Kimberly kivesézésébe hogy teljesen megfeledkeztek rólam és arról, hogy ez nekem milyen rosszul esik. Csak mikor már elegem lett abból, hogy ezt kell hallgatnom, és tüntetőlegesen megköszörültem a torkom akkor kaptak észbe és hagyták abba. Ilyenkor általában Patty felém vetett egy bűnbánó pillantást és felvonult a szobámba velem a nyomában, Jason pedig csak rám vetett egy „akkor is így gondolom” típusú pillantást. Gondolatmenetemből az zökkentett ki hogy befordultunk a suli parkolójába, majd találva egy üres helyet Jason leparkolt és leállította a BMW motorját. A kocsiból kiszállva elköszöntem bátyámtól majd a suli épülete felé vettem az irányt. Ahogy beléptem a jó meleg folyosóra, megláttam a lányokat, ahogy szekrényeink előtt csoportosulnak. Elindultam feléjük. Mary éppen háttal állt nekem így azt a gonosz tervet eszeltem ki, hogy amíg nem figyel, a nyakába vetem magam barátnőmnek. Tervem Patty, Annie és Kimberly közreműködésével sikeresnek is bizonyult. Szegény barátnőm nem is sejtette milyen meglepetés vár rá és ijedtében nagyot ugrott, majd látva hogy csak én vagyok vállamba bokszolt majd egy hatalmas mosollyal az arcán megölelt üdvözléskép. Én viszonoztam gesztusát majd a többieknek is köszöntem.
- Na miújság? – kérdeztem őket.
- Semmi érdekes. Inkább te tudnál nekünk érdekességgel szolgálni. Milyen volt a tegnap délután? – érdeklődött Patty.
- Igen tényleg, mi volt Pete-tel? – kérdezte Annie is.
- Semmi különös. Csak táncoltunk. Meg beszélgettünk egy keveset, amíg kikísért az állomásra. – válaszoltam.
- Csak ennyire telt tőle? Azt hittem legalább lép is valamit végre – szurkálódott Kimberly.
- Jaj, hagyd már ezt Kim. Tényleg csak barátok vagyunk. Hidd már el. – feleltem kicsit ingerültebben a kelleténél.
- Jól van, na. Meg se szólaltam. Csak le ne harapd már a fejem. – felelte majd látványosan megindult a mosdó irányába, valószínűleg egy újabb sminkigazításra, amit egy szünetben körülbelül háromszor elvégzett.
- És ma is próbáltok? – szólalt meg Mary, oldva az előbb támadt feszültséget.
- Igen úgy tervezzük. Hacsak nem jön addig közbe valami. – ekkor megszólalt a csengő és mi elindultunk az óránkra, ami történetesen történelem volt.
Idő közben Kimberly is visszacsatlakozott hozzánk és elfoglaltuk helyeinket a megszokott felállásban a padokban. Mikor végeztünk a francia forradalom kivesézésével, és a csengő is jelezte, hogy ideje egy kis felfrissülésnek egy ilyen fárasztó óra után kimentünk az udvarra és leültünk ez egyik padra. Tavasz lévén az idő kellemes volt és a nap meleg sugaraival immár jólesően sütött. De azért még nem ártott, ha az ember kabátot vagy legalább egy széldzsekit húzott. Ahogy ott ültünk a lányokkal s élveztük a nap első meleg sugarait egyszer csak megpillantottam Pete-t és a haverjait. A velünk szembe lévő padon ültek és éppen nevettek valamin. Mikor Pete észrevette, hogy figyelem elmosolyodott, majd heves integetésbe kezdett, amit nem bírtam megállni egy apró nevetés nélkül. Ekkor felállt az asztalától és elindult felénk.
- Sziasztok. Na mizu a lábaddal Norah? Bírta a kiképzést? – érdeklődött kedvesen.
- Szia. Igen, semmi baja. Pedig tényleg aggódtam, hogy reggel felkelni se fogok tudni az izomláztól.
- Akkor bírni fogod a ma délutánt is? – kérdezte.
- Persze. Ki nem hagynám. Hiszen alig négy napunk maradt. Mikor is lesz a főpróba?
- A keringőé, ha minden igaz csütörtök este héttől. - felelte kérdésemre. – Akkor délután látjuk egymást. – mondta majd elköszönve elindult befelé a termükhöz, mivel időközben a csengő is elkezdett hangosan csengeni, jelezvén az óra kezdetét.
A lányokkal mi is megindultunk az óránkra. Ahogy a folyosón haladtunk a terem felé a tömeggel, egyszer csak éreztem, ahogy valaki teljes erejéből nekem jön. Mikor visszanéztem, hogy ki is lehetett az az idióta, aki nem lát a szemétől és így képes nekem jönni, mondanom se kell, hogy meg se lepődtem mikor Josh-sal találtam szemben magam. Új pincsije, a tetőtől-talpig műbarbi Jessica szintén ott volt vele.
- Nocsak, kit látnak szemeim. Csak nem a kis drága Norah Gray. Mi van csajszi csak nem féltékeny vagy Jess-re hogy így nekem rontasz? – kezdett bele a gúnyolódásba, amit Jessica csak egy idegesítő nevetéssel jutalmazott.
A képéről le se lehetett volna mosni azt a hatalmas mosolyt, ami szétterült az arcán mikor meglátott. Legszívesebben behúztam volna neki egy hatalmasat. Soha nem felejtem el neki azt a három hónap szenvedést, amit miatta kellett átélnem az iskolában. Maga volt a pokol.
- Még hogy én rontok neked? Te jöttél nekem te bunkó, és még van képed gúnyolódni velem ahelyett, hogy inkább bocsánatot kérnél? – feleltem ingerülten.
Nem tehettem róla, de egyszerűen, ha róla volt szó nem tudtam higgadtan és hidegvérrel reagálni.
- És ez most meg kéne, hogy hasson. Na, jól van madárkám inkább, hess, innen a dolgodra mielőtt még begurulok. – felelte lekezelően.
- Te csak ne madárkámoz itt nekem.
- Mert különben mi lesz? Beárulsz apucinak? Vagy esetleg a te drága Jason-ödnek? Hát persze mivel mást se tudsz csinálni. Csak egy hülye, hisztis liba vagy, semmi több. – erre már betelt a pohár nálam.
A kezem magától indult meg egyenesen Josh arcának. Pofonom hatalmasat csattan a képén. Hirtelen felindultságomban úgy képen töröltem, hogy Jessica ijedtében sikkantgatva ugrott el barátja mellől félve, hogy az hátraborul egyenesen rá. Bár akkora erő azért nem volt pofonomban azért a srác meglepődve kényszerült hátrálni pár lépést. Szerencsétlenségemre a kémia tanárom, akivel most lett volna az órám, éppen akkor jött volna a terembe, de látva a kis jelenetünket Josh-sal mindannyiunkat elküldött az igazgatóiba. Így tehát Josh, Jessica és én megindultunk Mr. Montgomery irodája felé, míg megdöbbent barátnőim, akik nem tudták hova tenni viselkedésem megindultak az ellenkező irányba kémia tanárunk nyomában. Amíg ültünk az iroda ajtaja előtt és vártuk, hogy sorra kerüljünk elgondolkodtam a történteken, de egyszerűen nem tudtam megbánni, ami történt. Egyedül azt bántam, hogy nem tettem ezt meg már sokkal hamarabb. Úgy éreztem valami megváltozott bennem. Mintha ez a pofon, amit végső elkeseredettségemben Josh-nak adtam ráébresztett volna arra, hogy sokkal erősebb vagyok, mint azt hittem. Ott ülve megfogadtam magamban, hogy többet nem hagyom, hogy bárki így átgázoljon rajtam, mint ahogy azt Josh tette. Persze akkor még nem is sejtettem, hogy mi is vár rám. Ám nem volt idő a további tűnődésre ugyanis kinyílt Mr. Montgomery irodájának ajtaja és minket sorban betessékeltek az igazgató elé. Eljött az ideje, hogy vállaljam a tettem következményét.