xo: Nana
3.fejezet
Miután végre sikerült kikászálódnom az ágyból és rendbe
szedtem magam és a szobám egyaránt, elindultam lefelé a konyhába hogy valami
reggeli után nézzek. Anyát ott találtam. Éppen szendvicseket gyártott nekem és
bátyámnak tízóraira. A reggeli már az asztalon várta elfogyasztóit. Néhány
szelet pirítósból és narancsléből állt. Miután üdvözöltem anyut egy gyors
puszival és egy vidám „Jó reggelt”-tel leültem az asztalhoz és neki láttam a
reggelimnek. Pár perc elteltével Jason és apu is megjelentek a lépcső alján.
Apa nagyon frissnek tűnt, odasétált anyához és egy csókkal üdvözölte. Ellenben
Jason nagyon is úgy nézett ki akár egy horrorfilmből szabadult zombi.
- Jó
reggelt - mondta egy nagy ásítás közepette.
- Neked
is. Mi az te nem aludtál az este? Elég nyúzottnak tűnsz. – kérdeztem némi
aggodalommal a hangomban.
- Hát,
mi tagadás nem ez volt életem legjobb éjszakája. Egész éjjel Becky-t próbáltam
utolérni, hogy megbeszéljük a dolgokat, de nem sikerült. – mondta csalódottan.
- De
mégis min kaptatok ennyire össze? – próbáltam meg kiszedni testvéremből, de
persze megint csak kitért előle.
- Áh,
semmiség az egész. Igazából én voltam a hülye. Ő meg felfújta a dolgot. Mindegy
is hagyjuk ezt most. Inkább együnk. – mondta, és mint egy végszóra megjelentek
az asztalnál anyuék is hogy együtt elfogyasszuk a pirítósok halmazát.
A gyors reggeli után még visszaszaladtam a szobámba
összeszedni az összes cuccom, amire a nap folyamán szükségem lehet, majd miután
mindent bepakoltam a táskámba, és egy gyors pillantást a tükörbe is vetettem
megállapítva, hogy egész tűrhetően nézek ki, elindultam lefelé. Az előszobában
Jason-nel találtam szembe magam, aki éppen a cipőjét vette fel.
- Elvigyelek
a suliba, hogy ne kelljen buszoznod? Ma amúgy sem hiszem, hogy Becky velem jönne
be.– kérdezte.
- Ha
nem nagy gond, akkor elfogadom. Még a te lábszagú autód is kellemesebb, mint a
zsúfolásig tömött busz. – válaszoltam kérdésére.
- Hé,
ne szidd a kocsim illatát vagy legközelebb buszozhatsz. – kelt autója védelmébe
- Ha pedig nem tetszik, akkor nyugodtan kitakaríthatod. Nem haragszok meg érte.
- Azt
rögtön gondoltam.
Kimentünk és beszálltunk a kocsiba ahol azonnal megcsapott a
már említett „illat”. Még jó, hogy előrelátóan magammal hoztam egy
légfrissítőt, amivel befújtam az utastérbe. Így már kellemesebbé vált az a 20
perces út, ami ránk várt.
- Én
tényleg nem értem Becky-t hogy tudja ezt elviselni. – mondtam neki.
- Úgy
hogy szeret engem. Vagy legalábbis szeretett. – mondta lehangoltan.
- Még
mindig nem akarod elmondani, hogy mi történt? Csak nem akkora a baj. –
próbáltam többet megtudni tőle, mint amennyit tegnap sikerült.
- Igazából
az egész egy félreértés. Tudod, nemsokára itt van a szülinapja és én arra
gondoltam meglepem egy szülinapi bulival. Éppen ezért felkerestem egy partyszervezőt.
Gondoltam megérdemli a nagy felhajtást, de én az ilyenhez nem értek így
profikhoz fordultam segítségért. Meg is beszéltünk egy találkozót sms-ben a
nővel, aki véletlen pont akkor hívott időpont változtatás miatt mikor én éppen
fürödtem. Így megkértem Becky-t, hogy vegye fel helyettem. A nő meg engem
keresett, de nem volt hajlandó megmondani Becky-nek, hogy kicsoda és miért
keres. Én se mondtam meg neki csak hallgattam. Hirtelen azt se tudtam mit
mondjak. Semmi nem jutott eszembe az igazságon kívül, amit meg nem akartam neki
elárulni. Becky meg azt hitte, hogy megcsalom és kiakadt. Azt mondta menjek el.
Tudom, hülye vagyok, hogy nem mondtam el neki, de én tényleg csak jót akartam
neki. Meg akartam lepni. – mesélte el a tegnap eseményeit.
- Biztos
meg fog nyugodni. Próbáld meg neki is így megmagyarázni a dolgot. Meg kell
bocsájtania, hiszen ez csak egy hatalmas félreértés. Keresd meg ma a szünetben
és mond el neki az igazságot. – próbáltam megnyugtatni.
- Megpróbálom.
– mondta letörten.
Az út további részében már nem beszélgettünk. Mindketten a
gondolatainkba burkolóztunk. Bántotta a fülem ez a túlzott némaság így
bekapcsoltam a rádiót és kerestem egy hallgatható állomást. Találtam is egy adót,
amin éppen az egyik kedvenc számom szólt és elkezdtem halkan dúdolni a
dallamot. Bátyám halk énekemet halva felém nézett majd megeresztett egy
mosolyt.
- Mi
az oka ennek a nagy feldobottságnak? Csak nem egy magas, barna srác, akit
Pete-nek hívnak? – kérdezte sokat sejtően.
- Mi?
Nem, dehogyis. Csak feldob ez a zene. – kerteltem.
- Na
persze. Minden esetre én tudom, amit tudok. – felelte.
- Tényleg?
És mit is tudsz? – kérdeztem.
- Figyi
Norah, láttam, ahogy rád nézett. Az a srác odáig van érted, ezt én mondom.
- Na
persze, mert te aztán nagyon értesz is hozzá. – mondtam viccelődve.
- Igen.
– felelte teljesen komolyan és nagy meggyőződéssel a hangjában.
- Miért
jön most hirtelen mindenki ezzel? Kimberly is ezzel tömi a fejem. Csak haverok
vagyunk, oké? És ő sem érez semmi többet. Ha úgy lenne, ahogy gondoljátok már
lépett volna valamit.
- Óh,
a drága, mindenttudó Kimberly. Nem hittem volna, hogy egyszer megélem azt a
napot, hogy bármiben is egyet értek a te „drágalátos barátnőddel”. – mondta
gúnyosan, én pedig egy szemforgatással jeleztem, hogy nem vagyok hajlandó
tovább vitázni ezen és nem vagyok kíváncsi barátnőmre tett undok megjegyzéseire
sem.
Valamilyen oknál fogva Jason és Kimberly soha nem jöttek ki
jól egymással. Régebben még megvoltak egymás mellett anélkül, hogy
beszólogattak volna egymásnak. Különösebben nem voltak puszipajtások, de
legalább nem volt kész csatatér az a hely ahol egy percet is egymás
társaságában kellett tölteniük. Csak köszöntek egymásnak és nem is foglalkoztak
a másik jelenlétével. De mióta gimisek lettünk minden megváltozott. Jason azt
mondta, hogy van Kimben valami ördögien gonosz, amit az én naiv jóhiszemű
lelkem nem lát. Váltig állította, hogy engem elvakít a szeretetem barátnőm
iránt, aki már régen nem az a személy, akit gyerekoromban megismertem, és
akivel együtt nőttem fel.
Persze én is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy barátnőm
nem egy szent, de kizárt dolognak tartottam, hogy nekem valaha is képes lenne
bármilyen módon fájdalmat okozni. Márpedig bátyám pont ettől féltett. Attól
féltett, hogy mivel Kim a legfőbb bizalmasom és mindent ő tud meg elsőnek ezt
bármikor képes kihasználni és ellenem fordítani. És szerinte ezt akármikor meg
is teszi, ha az érdekei úgy tartják. Nem szerettem ezt hallgatni senkitől. Sem
tőle, sem Patty-től, aki szintén nagy bizalmasom volt, közvetlen Kimberly után.
Patty teljesen Jason-nal értett egyet. És ebben a nagy egyetértésben annyira
egymásra találtak, hogy volt amikor Patty-vel együtt szidták Kimet,
természetesen az én jelenlétemben. Ilyenkor annyira belelendültek Kimberly
kivesézésébe hogy teljesen megfeledkeztek rólam és arról, hogy ez nekem milyen
rosszul esik. Csak mikor már elegem lett abból, hogy ezt kell hallgatnom, és
tüntetőlegesen megköszörültem a torkom akkor kaptak észbe és hagyták abba.
Ilyenkor általában Patty felém vetett egy bűnbánó pillantást és felvonult a
szobámba velem a nyomában, Jason pedig csak rám vetett egy „akkor is így
gondolom” típusú pillantást. Gondolatmenetemből az zökkentett ki hogy
befordultunk a suli parkolójába, majd találva egy üres helyet Jason leparkolt
és leállította a BMW motorját. A kocsiból kiszállva elköszöntem bátyámtól majd
a suli épülete felé vettem az irányt. Ahogy beléptem a jó meleg folyosóra,
megláttam a lányokat, ahogy szekrényeink előtt csoportosulnak. Elindultam
feléjük. Mary éppen háttal állt nekem így azt a gonosz tervet eszeltem ki, hogy
amíg nem figyel, a nyakába vetem magam barátnőmnek. Tervem Patty, Annie és
Kimberly közreműködésével sikeresnek is bizonyult. Szegény barátnőm nem is
sejtette milyen meglepetés vár rá és ijedtében nagyot ugrott, majd látva hogy
csak én vagyok vállamba bokszolt majd egy hatalmas mosollyal az arcán megölelt
üdvözléskép. Én viszonoztam gesztusát majd a többieknek is köszöntem.
- Na
miújság? – kérdeztem őket.
-
Semmi érdekes. Inkább te tudnál nekünk érdekességgel szolgálni. Milyen volt a
tegnap délután? – érdeklődött Patty.
- Igen
tényleg, mi volt Pete-tel? – kérdezte Annie is.
-
Semmi különös. Csak táncoltunk. Meg beszélgettünk egy keveset, amíg kikísért az
állomásra. – válaszoltam.
- Csak
ennyire telt tőle? Azt hittem legalább lép is valamit végre – szurkálódott
Kimberly.
- Jaj,
hagyd már ezt Kim. Tényleg csak barátok vagyunk. Hidd már el. – feleltem kicsit
ingerültebben a kelleténél.
- Jól
van, na. Meg se szólaltam. Csak le ne harapd már a fejem. – felelte majd
látványosan megindult a mosdó irányába, valószínűleg egy újabb sminkigazításra,
amit egy szünetben körülbelül háromszor elvégzett.
- És
ma is próbáltok? – szólalt meg Mary, oldva az előbb támadt feszültséget.
- Igen
úgy tervezzük. Hacsak nem jön addig közbe valami. – ekkor megszólalt a csengő
és mi elindultunk az óránkra, ami történetesen történelem volt.
Idő közben Kimberly is visszacsatlakozott hozzánk és
elfoglaltuk helyeinket a megszokott felállásban a padokban. Mikor végeztünk a
francia forradalom kivesézésével, és a csengő is jelezte, hogy ideje egy kis
felfrissülésnek egy ilyen fárasztó óra után kimentünk az udvarra és leültünk ez
egyik padra. Tavasz lévén az idő kellemes volt és a nap meleg sugaraival immár
jólesően sütött. De azért még nem ártott, ha az ember kabátot vagy legalább egy
széldzsekit húzott. Ahogy ott ültünk a lányokkal s élveztük a nap első meleg
sugarait egyszer csak megpillantottam Pete-t és a haverjait. A velünk szembe
lévő padon ültek és éppen nevettek valamin. Mikor Pete észrevette, hogy
figyelem elmosolyodott, majd heves integetésbe kezdett, amit nem bírtam
megállni egy apró nevetés nélkül. Ekkor felállt az asztalától és elindult
felénk.
- Sziasztok.
Na mizu a lábaddal Norah? Bírta a kiképzést? – érdeklődött kedvesen.
- Szia.
Igen, semmi baja. Pedig tényleg aggódtam, hogy reggel felkelni se fogok tudni
az izomláztól.
-
Akkor bírni fogod a ma délutánt is? – kérdezte.
-
Persze. Ki nem hagynám. Hiszen alig négy napunk maradt. Mikor is lesz a
főpróba?
- A
keringőé, ha minden igaz csütörtök este héttől. - felelte kérdésemre. – Akkor
délután látjuk egymást. – mondta majd elköszönve elindult befelé a termükhöz,
mivel időközben a csengő is elkezdett hangosan csengeni, jelezvén az óra
kezdetét.
A lányokkal mi is megindultunk az óránkra. Ahogy a folyosón
haladtunk a terem felé a tömeggel, egyszer csak éreztem, ahogy valaki teljes
erejéből nekem jön. Mikor visszanéztem, hogy ki is lehetett az az idióta, aki
nem lát a szemétől és így képes nekem jönni, mondanom se kell, hogy meg se lepődtem
mikor Josh-sal találtam szemben magam. Új pincsije, a tetőtől-talpig műbarbi
Jessica szintén ott volt vele.
-
Nocsak, kit látnak szemeim. Csak nem a kis drága Norah Gray. Mi van csajszi
csak nem féltékeny vagy Jess-re hogy így nekem rontasz? – kezdett bele a
gúnyolódásba, amit Jessica csak egy idegesítő nevetéssel jutalmazott.
A képéről le se lehetett volna mosni azt a hatalmas mosolyt,
ami szétterült az arcán mikor meglátott. Legszívesebben behúztam volna neki egy
hatalmasat. Soha nem felejtem el neki azt a három hónap szenvedést, amit miatta
kellett átélnem az iskolában. Maga volt a pokol.
- Még
hogy én rontok neked? Te jöttél nekem te bunkó, és még van képed gúnyolódni
velem ahelyett, hogy inkább bocsánatot kérnél? – feleltem ingerülten.
Nem tehettem róla, de egyszerűen, ha róla volt szó nem
tudtam higgadtan és hidegvérrel reagálni.
- És
ez most meg kéne, hogy hasson. Na, jól van madárkám inkább, hess, innen a
dolgodra mielőtt még begurulok. – felelte lekezelően.
- Te
csak ne madárkámoz itt nekem.
- Mert
különben mi lesz? Beárulsz apucinak? Vagy esetleg a te drága Jason-ödnek? Hát
persze mivel mást se tudsz csinálni. Csak egy hülye, hisztis liba vagy, semmi
több. – erre már betelt a pohár nálam.
A kezem magától indult meg egyenesen Josh arcának. Pofonom
hatalmasat csattan a képén. Hirtelen felindultságomban úgy képen töröltem, hogy
Jessica ijedtében sikkantgatva ugrott el barátja mellől félve, hogy az
hátraborul egyenesen rá. Bár akkora erő azért nem volt pofonomban azért a srác
meglepődve kényszerült hátrálni pár lépést. Szerencsétlenségemre a kémia tanárom,
akivel most lett volna az órám, éppen akkor jött volna a terembe, de látva a
kis jelenetünket Josh-sal mindannyiunkat elküldött az igazgatóiba. Így tehát
Josh, Jessica és én megindultunk Mr. Montgomery irodája felé, míg megdöbbent
barátnőim, akik nem tudták hova tenni viselkedésem megindultak az ellenkező irányba
kémia tanárunk nyomában. Amíg ültünk az iroda ajtaja előtt és vártuk, hogy
sorra kerüljünk elgondolkodtam a történteken, de egyszerűen nem tudtam megbánni,
ami történt. Egyedül azt bántam, hogy nem tettem ezt meg már sokkal hamarabb.
Úgy éreztem valami megváltozott bennem. Mintha ez a pofon, amit végső
elkeseredettségemben Josh-nak adtam ráébresztett volna arra, hogy sokkal
erősebb vagyok, mint azt hittem. Ott ülve megfogadtam magamban, hogy többet nem
hagyom, hogy bárki így átgázoljon rajtam, mint ahogy azt Josh tette. Persze
akkor még nem is sejtettem, hogy mi is vár rám. Ám nem volt idő a további
tűnődésre ugyanis kinyílt Mr. Montgomery irodájának ajtaja és minket sorban
betessékeltek az igazgató elé. Eljött az ideje, hogy vállaljam a tettem
következményét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése