A fejlécet készítette Miss Babe :)

2013. március 19., kedd

3. Fejezet

Sziasztok :) Na jó, őszintén szólva ez a fejezet nem éppen a legjobbra sikerült, de azért remélem lesz akinek tetszeni fog. Nem is ragozom tovább. Itt a fejezet. Jó szórakozást hozzá :D

xo: Nana


3.fejezet

 Miután végre sikerült kikászálódnom az ágyból és rendbe szedtem magam és a szobám egyaránt, elindultam lefelé a konyhába hogy valami reggeli után nézzek. Anyát ott találtam. Éppen szendvicseket gyártott nekem és bátyámnak tízóraira. A reggeli már az asztalon várta elfogyasztóit. Néhány szelet pirítósból és narancsléből állt. Miután üdvözöltem anyut egy gyors puszival és egy vidám „Jó reggelt”-tel leültem az asztalhoz és neki láttam a reggelimnek. Pár perc elteltével Jason és apu is megjelentek a lépcső alján. Apa nagyon frissnek tűnt, odasétált anyához és egy csókkal üdvözölte. Ellenben Jason nagyon is úgy nézett ki akár egy horrorfilmből szabadult zombi.
- Jó reggelt - mondta egy nagy ásítás közepette.
- Neked is. Mi az te nem aludtál az este? Elég nyúzottnak tűnsz. – kérdeztem némi aggodalommal a hangomban.
- Hát, mi tagadás nem ez volt életem legjobb éjszakája. Egész éjjel Becky-t próbáltam utolérni, hogy megbeszéljük a dolgokat, de nem sikerült. – mondta csalódottan.
- De mégis min kaptatok ennyire össze? – próbáltam meg kiszedni testvéremből, de persze megint csak kitért előle.
- Áh, semmiség az egész. Igazából én voltam a hülye. Ő meg felfújta a dolgot. Mindegy is hagyjuk ezt most. Inkább együnk. – mondta, és mint egy végszóra megjelentek az asztalnál anyuék is hogy együtt elfogyasszuk a pirítósok halmazát.
A gyors reggeli után még visszaszaladtam a szobámba összeszedni az összes cuccom, amire a nap folyamán szükségem lehet, majd miután mindent bepakoltam a táskámba, és egy gyors pillantást a tükörbe is vetettem megállapítva, hogy egész tűrhetően nézek ki, elindultam lefelé. Az előszobában Jason-nel találtam szembe magam, aki éppen a cipőjét vette fel.
- Elvigyelek a suliba, hogy ne kelljen buszoznod? Ma amúgy sem hiszem, hogy Becky velem jönne be.– kérdezte.
- Ha nem nagy gond, akkor elfogadom. Még a te lábszagú autód is kellemesebb, mint a zsúfolásig tömött busz. – válaszoltam kérdésére.
- Hé, ne szidd a kocsim illatát vagy legközelebb buszozhatsz. – kelt autója védelmébe - Ha pedig nem tetszik, akkor nyugodtan kitakaríthatod. Nem haragszok meg érte.
- Azt rögtön gondoltam.
Kimentünk és beszálltunk a kocsiba ahol azonnal megcsapott a már említett „illat”. Még jó, hogy előrelátóan magammal hoztam egy légfrissítőt, amivel befújtam az utastérbe. Így már kellemesebbé vált az a 20 perces út, ami ránk várt.
- Én tényleg nem értem Becky-t hogy tudja ezt elviselni. – mondtam neki.
- Úgy hogy szeret engem. Vagy legalábbis szeretett. – mondta lehangoltan.
- Még mindig nem akarod elmondani, hogy mi történt? Csak nem akkora a baj. – próbáltam többet megtudni tőle, mint amennyit tegnap sikerült.
- Igazából az egész egy félreértés. Tudod, nemsokára itt van a szülinapja és én arra gondoltam meglepem egy szülinapi bulival. Éppen ezért felkerestem egy partyszervezőt. Gondoltam megérdemli a nagy felhajtást, de én az ilyenhez nem értek így profikhoz fordultam segítségért. Meg is beszéltünk egy találkozót sms-ben a nővel, aki véletlen pont akkor hívott időpont változtatás miatt mikor én éppen fürödtem. Így megkértem Becky-t, hogy vegye fel helyettem. A nő meg engem keresett, de nem volt hajlandó megmondani Becky-nek, hogy kicsoda és miért keres. Én se mondtam meg neki csak hallgattam. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Semmi nem jutott eszembe az igazságon kívül, amit meg nem akartam neki elárulni. Becky meg azt hitte, hogy megcsalom és kiakadt. Azt mondta menjek el. Tudom, hülye vagyok, hogy nem mondtam el neki, de én tényleg csak jót akartam neki. Meg akartam lepni. – mesélte el a tegnap eseményeit.
- Biztos meg fog nyugodni. Próbáld meg neki is így megmagyarázni a dolgot. Meg kell bocsájtania, hiszen ez csak egy hatalmas félreértés. Keresd meg ma a szünetben és mond el neki az igazságot. – próbáltam megnyugtatni.
- Megpróbálom. – mondta letörten.
Az út további részében már nem beszélgettünk. Mindketten a gondolatainkba burkolóztunk. Bántotta a fülem ez a túlzott némaság így bekapcsoltam a rádiót és kerestem egy hallgatható állomást. Találtam is egy adót, amin éppen az egyik kedvenc számom szólt és elkezdtem halkan dúdolni a dallamot. Bátyám halk énekemet halva felém nézett majd megeresztett egy mosolyt.
- Mi az oka ennek a nagy feldobottságnak? Csak nem egy magas, barna srác, akit Pete-nek hívnak? – kérdezte sokat sejtően.
- Mi? Nem, dehogyis. Csak feldob ez a zene. – kerteltem.
- Na persze. Minden esetre én tudom, amit tudok. – felelte.
- Tényleg? És mit is tudsz? – kérdeztem.
- Figyi Norah, láttam, ahogy rád nézett. Az a srác odáig van érted, ezt én mondom.
- Na persze, mert te aztán nagyon értesz is hozzá. – mondtam viccelődve.
- Igen. – felelte teljesen komolyan és nagy meggyőződéssel a hangjában.
- Miért jön most hirtelen mindenki ezzel? Kimberly is ezzel tömi a fejem. Csak haverok vagyunk, oké? És ő sem érez semmi többet. Ha úgy lenne, ahogy gondoljátok már lépett volna valamit.
- Óh, a drága, mindenttudó Kimberly. Nem hittem volna, hogy egyszer megélem azt a napot, hogy bármiben is egyet értek a te „drágalátos barátnőddel”. – mondta gúnyosan, én pedig egy szemforgatással jeleztem, hogy nem vagyok hajlandó tovább vitázni ezen és nem vagyok kíváncsi barátnőmre tett undok megjegyzéseire sem.
Valamilyen oknál fogva Jason és Kimberly soha nem jöttek ki jól egymással. Régebben még megvoltak egymás mellett anélkül, hogy beszólogattak volna egymásnak. Különösebben nem voltak puszipajtások, de legalább nem volt kész csatatér az a hely ahol egy percet is egymás társaságában kellett tölteniük. Csak köszöntek egymásnak és nem is foglalkoztak a másik jelenlétével. De mióta gimisek lettünk minden megváltozott. Jason azt mondta, hogy van Kimben valami ördögien gonosz, amit az én naiv jóhiszemű lelkem nem lát. Váltig állította, hogy engem elvakít a szeretetem barátnőm iránt, aki már régen nem az a személy, akit gyerekoromban megismertem, és akivel együtt nőttem fel.
Persze én is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy barátnőm nem egy szent, de kizárt dolognak tartottam, hogy nekem valaha is képes lenne bármilyen módon fájdalmat okozni. Márpedig bátyám pont ettől féltett. Attól féltett, hogy mivel Kim a legfőbb bizalmasom és mindent ő tud meg elsőnek ezt bármikor képes kihasználni és ellenem fordítani. És szerinte ezt akármikor meg is teszi, ha az érdekei úgy tartják. Nem szerettem ezt hallgatni senkitől. Sem tőle, sem Patty-től, aki szintén nagy bizalmasom volt, közvetlen Kimberly után. Patty teljesen Jason-nal értett egyet. És ebben a nagy egyetértésben annyira egymásra találtak, hogy volt amikor Patty-vel együtt szidták Kimet, természetesen az én jelenlétemben. Ilyenkor annyira belelendültek Kimberly kivesézésébe hogy teljesen megfeledkeztek rólam és arról, hogy ez nekem milyen rosszul esik. Csak mikor már elegem lett abból, hogy ezt kell hallgatnom, és tüntetőlegesen megköszörültem a torkom akkor kaptak észbe és hagyták abba. Ilyenkor általában Patty felém vetett egy bűnbánó pillantást és felvonult a szobámba velem a nyomában, Jason pedig csak rám vetett egy „akkor is így gondolom” típusú pillantást. Gondolatmenetemből az zökkentett ki hogy befordultunk a suli parkolójába, majd találva egy üres helyet Jason leparkolt és leállította a BMW motorját. A kocsiból kiszállva elköszöntem bátyámtól majd a suli épülete felé vettem az irányt. Ahogy beléptem a jó meleg folyosóra, megláttam a lányokat, ahogy szekrényeink előtt csoportosulnak. Elindultam feléjük. Mary éppen háttal állt nekem így azt a gonosz tervet eszeltem ki, hogy amíg nem figyel, a nyakába vetem magam barátnőmnek. Tervem Patty, Annie és Kimberly közreműködésével sikeresnek is bizonyult. Szegény barátnőm nem is sejtette milyen meglepetés vár rá és ijedtében nagyot ugrott, majd látva hogy csak én vagyok vállamba bokszolt majd egy hatalmas mosollyal az arcán megölelt üdvözléskép. Én viszonoztam gesztusát majd a többieknek is köszöntem.
- Na miújság? – kérdeztem őket.
- Semmi érdekes. Inkább te tudnál nekünk érdekességgel szolgálni. Milyen volt a tegnap délután? – érdeklődött Patty.
- Igen tényleg, mi volt Pete-tel? – kérdezte Annie is.
- Semmi különös. Csak táncoltunk. Meg beszélgettünk egy keveset, amíg kikísért az állomásra. – válaszoltam.
- Csak ennyire telt tőle? Azt hittem legalább lép is valamit végre – szurkálódott Kimberly.
- Jaj, hagyd már ezt Kim. Tényleg csak barátok vagyunk. Hidd már el. – feleltem kicsit ingerültebben a kelleténél.
- Jól van, na. Meg se szólaltam. Csak le ne harapd már a fejem. – felelte majd látványosan megindult a mosdó irányába, valószínűleg egy újabb sminkigazításra, amit egy szünetben körülbelül háromszor elvégzett.
- És ma is próbáltok? – szólalt meg Mary, oldva az előbb támadt feszültséget.
- Igen úgy tervezzük. Hacsak nem jön addig közbe valami. – ekkor megszólalt a csengő és mi elindultunk az óránkra, ami történetesen történelem volt.
Idő közben Kimberly is visszacsatlakozott hozzánk és elfoglaltuk helyeinket a megszokott felállásban a padokban. Mikor végeztünk a francia forradalom kivesézésével, és a csengő is jelezte, hogy ideje egy kis felfrissülésnek egy ilyen fárasztó óra után kimentünk az udvarra és leültünk ez egyik padra. Tavasz lévén az idő kellemes volt és a nap meleg sugaraival immár jólesően sütött. De azért még nem ártott, ha az ember kabátot vagy legalább egy széldzsekit húzott. Ahogy ott ültünk a lányokkal s élveztük a nap első meleg sugarait egyszer csak megpillantottam Pete-t és a haverjait. A velünk szembe lévő padon ültek és éppen nevettek valamin. Mikor Pete észrevette, hogy figyelem elmosolyodott, majd heves integetésbe kezdett, amit nem bírtam megállni egy apró nevetés nélkül. Ekkor felállt az asztalától és elindult felénk.
- Sziasztok. Na mizu a lábaddal Norah? Bírta a kiképzést? – érdeklődött kedvesen.
- Szia. Igen, semmi baja. Pedig tényleg aggódtam, hogy reggel felkelni se fogok tudni az izomláztól.
- Akkor bírni fogod a ma délutánt is? – kérdezte.
- Persze. Ki nem hagynám. Hiszen alig négy napunk maradt. Mikor is lesz a főpróba?
- A keringőé, ha minden igaz csütörtök este héttől. - felelte kérdésemre. – Akkor délután látjuk egymást. – mondta majd elköszönve elindult befelé a termükhöz, mivel időközben a csengő is elkezdett hangosan csengeni, jelezvén az óra kezdetét.
A lányokkal mi is megindultunk az óránkra. Ahogy a folyosón haladtunk a terem felé a tömeggel, egyszer csak éreztem, ahogy valaki teljes erejéből nekem jön. Mikor visszanéztem, hogy ki is lehetett az az idióta, aki nem lát a szemétől és így képes nekem jönni, mondanom se kell, hogy meg se lepődtem mikor Josh-sal találtam szemben magam. Új pincsije, a tetőtől-talpig műbarbi Jessica szintén ott volt vele.
- Nocsak, kit látnak szemeim. Csak nem a kis drága Norah Gray. Mi van csajszi csak nem féltékeny vagy Jess-re hogy így nekem rontasz? – kezdett bele a gúnyolódásba, amit Jessica csak egy idegesítő nevetéssel jutalmazott.
A képéről le se lehetett volna mosni azt a hatalmas mosolyt, ami szétterült az arcán mikor meglátott. Legszívesebben behúztam volna neki egy hatalmasat. Soha nem felejtem el neki azt a három hónap szenvedést, amit miatta kellett átélnem az iskolában. Maga volt a pokol.
- Még hogy én rontok neked? Te jöttél nekem te bunkó, és még van képed gúnyolódni velem ahelyett, hogy inkább bocsánatot kérnél? – feleltem ingerülten.
Nem tehettem róla, de egyszerűen, ha róla volt szó nem tudtam higgadtan és hidegvérrel reagálni.
- És ez most meg kéne, hogy hasson. Na, jól van madárkám inkább, hess, innen a dolgodra mielőtt még begurulok. – felelte lekezelően.
- Te csak ne madárkámoz itt nekem.
- Mert különben mi lesz? Beárulsz apucinak? Vagy esetleg a te drága Jason-ödnek? Hát persze mivel mást se tudsz csinálni. Csak egy hülye, hisztis liba vagy, semmi több. – erre már betelt a pohár nálam.
A kezem magától indult meg egyenesen Josh arcának. Pofonom hatalmasat csattan a képén. Hirtelen felindultságomban úgy képen töröltem, hogy Jessica ijedtében sikkantgatva ugrott el barátja mellől félve, hogy az hátraborul egyenesen rá. Bár akkora erő azért nem volt pofonomban azért a srác meglepődve kényszerült hátrálni pár lépést. Szerencsétlenségemre a kémia tanárom, akivel most lett volna az órám, éppen akkor jött volna a terembe, de látva a kis jelenetünket Josh-sal mindannyiunkat elküldött az igazgatóiba. Így tehát Josh, Jessica és én megindultunk Mr. Montgomery irodája felé, míg megdöbbent barátnőim, akik nem tudták hova tenni viselkedésem megindultak az ellenkező irányba kémia tanárunk nyomában. Amíg ültünk az iroda ajtaja előtt és vártuk, hogy sorra kerüljünk elgondolkodtam a történteken, de egyszerűen nem tudtam megbánni, ami történt. Egyedül azt bántam, hogy nem tettem ezt meg már sokkal hamarabb. Úgy éreztem valami megváltozott bennem. Mintha ez a pofon, amit végső elkeseredettségemben Josh-nak adtam ráébresztett volna arra, hogy sokkal erősebb vagyok, mint azt hittem. Ott ülve megfogadtam magamban, hogy többet nem hagyom, hogy bárki így átgázoljon rajtam, mint ahogy azt Josh tette. Persze akkor még nem is sejtettem, hogy mi is vár rám. Ám nem volt idő a további tűnődésre ugyanis kinyílt Mr. Montgomery irodájának ajtaja és minket sorban betessékeltek az igazgató elé. Eljött az ideje, hogy vállaljam a tettem következményét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése