xoxo:Nana
11. fejezet
Amikor beléptünk az
iskola folyosójára, nagy nyüzsgésre lettünk figyelmesek a szekrényeink
környékén. Ilyen csak akkor fordult elő, mikor még minden reggel telefirkált
szekrényem látvány fogadta az arra járókat. Egy pillanatra elfogott a pánik,
hogy megint kezdődik elölről a firkás zaklatás, de ráébredtem, hogy ez a tömeg
most másért van ott, és nem azért, hogy a szekrényem bámulják és rajtam
nevessenek. Viszont így adott volt a kérdés, hogy miért van ennyi fiú a
szekrényeink előtt? Akkor vettem észre mit is csinálnak pontosan. A kábé húsz
fiúból álló csoport mindegyike valami cuccot vitt. És ekkor meghallottam
Kimberly hangját amint instrukciókkal látja el a fiúkat (akikről közelebb érve
megállapítottam, hogy a fiú kosárlabda csapat újoncai), hogy merre menjenek a
kezükben lévő rengeteg papírral, füzettel, könyvvel és egyéb iskolai, valamint
szépészeti kellékkel.
- Azzal vigyázz, az a kedvenc
szemhéjpúder készletem. – mondta az egyik elsős srácnak, aki csak úgy itta Kim
minden szavát. – Csak menj egyenesen a többi fiú után. Majd ők tudják hova kell
vinned. És köszi a segítséget. – rebegtette meg szempilláit szegény ártatlan és
tudatlan áldozatának, aki a rá vetett pillantástól kábultan indult meg
csapattársai után.
- Hát itt meg mi folyik? – léptem
közelebb Kimberly-hez, és kérdeztem rá volt barátnőmnél, egy pillanatra
elfeledkezve, hogy is állnak köztünk a dolgok.
- Mégis minek néz ki? Költöztetés.
Semmi kedvem továbbra is elviselni a hülyeségeiteket. – mondta nekünk
közönyösen, majd egy másik sráchoz fordulva folytatta. – Lehetne, hogy kicsit
jobban igyekezzetek? Kezd kellemetlenné válni itt a légkör. – és neki is eladta
előbbi pillarebegtetős mutatványát.
Én csak álltam ott
megkövülten és figyeltem a szürreális jelentet, ahogy abból a kis szekrényből
minden féle cuccokat szednek elő és mindenki tovább áll az emelet felé tartva
hatalmas pakkokkal megrakva. Gondolataimat az kötötte le, hogy azon
morfondíroztam, hogyan és mikor töltötte meg ezzel a sok holmival szekrényét.
És mikor vált ekkora plázacicává? Manikűrözött élénkpiros körmök, full alapozós
fej, tökéletes sminkkel felszerelt arc és mellé trendi jól belőtt frizura és
ruhatár. Már csak a platinaszőke hajszín hiányzott és teljesen elment volna a
Bajos csajok című filmbe a plasztikok közé. Mellettem a lányok mérgelődtek.
Patty-n látszott, hogy már nem sok hiányzik nála, hogy neki essen Kimberly-nek
és addig tépje, míg van egyetlen szál haja is. Egyedül Annie és Mary tartották
ettől vissza, akik próbálták lenyugtatni és rávenni, hogy ne foglalkozzon vele.
- Szia Kimmy. Ma este is jössz? –
hallottam meg egy irritálóan magas hangot a hátam mögül.
A hang tulajdonosa
csakis Courtney McAdams, az iskola méhkirálynője és ügyeletes bosszúállója
lehetett. Tipikusan az a lány volt, aki megkeserítette a gimis éveid, ha nem
talált szimpatikusnak. Ezt a hangot az egész iskola megismeri bárhol is hallja.
Ő is tipikus cicababa volt. A szurkolócsapat kapitánya, osztályelső, Diákelnök
és az iskolai kosárlabda csapat másodsztárjának barátnője, legnagyobb bánatára.
Nem mintha tőle függött volna a dolog. Nagyon is keményen próbálkozott
Jason-nél egy időben. Nagyon vágyott Becky helyébe, de szerencsére bátyámnak
több esze volt annál, hogy egy ilyen hárpiával álljon össze. Ő volt az
elsőszámú gyanúsítottam is a firkálós esetben. Meggyőződésem volt, hogy ő
festette fel reggelente a szekrényemre cseppet sem kedves üzeneteit, de erre
semmilyen bizonyítékom nem volt. Pusztán a megérzésem. Mellesleg Jessicával a
„legjobb” barátságot ápolták, ami az ő nyelvükön azt jelentette, hogy Jess
szabadon nyalhatott neki és csodálhatta a nap huszonnégy óráján keresztül. Még
annak ellenére is, hogy a fél suli kerüli Josh-t és Jess-t, akár a leprásokat.
De most komolyan jól hallottam az előbb? Tényleg Kimberly-hez beszélt? És azt
mondta neki „Kimmy”? Mióta vannak ők ketten ilyen jóban? Nem is beszélgettek
még soha. Vagy mégis? Szóval akkor vele szokott mostanában lógni? Ezért nem
találkozik velem soha? Rápillantottam a lányokra, akik arcára szintén
hitetlenkedéssel vegyes döbbenet ült ki. Mindannyian tanácstalanul néztünk
össze egy pillanat erejéig. Ők sem értették ezt az egész helyzetet.
- Ó, szia Norah. Hogy vagy? Észre sem
vettelek. Na és mi a helyzet a bátyáddal? Jól megvannak még Betty-vel? –
kezdett el jópofizni.
- A neve Becky. De neked amúgyis
Rebecca. És igen nagyon jól megvannak. – feleltem gorombán.
- Értem. És veled mi a helyzet? Jól
meg vagy? Úgy hallottam mostanában Peter Johnson-nal kavarsz. – faggatózott
tovább.
- Köszi Courtney, nagyon jól vagyok.
De te hogy vagy? Jól megvagytok a másodsztár barátoddal? – reagáltam le
kíváncsiskodását.
A „másodsztár” szó
hallatára nehezen sikerült elfojtania egy grimaszt. Mindig is rühelltük egymást
ezzel a csajjal, de mivel mindig reménykedett abban, hogy egyszer Jason
barátnője lehet, és szerintem még most se adta fel teljesen, ezért még mindig
próbál nálam bevágódni az álkedvességével. Csak sajnos ez nem jön be. Ismerem
milyen valójában. Egy gonosz boszorkány.
- Igen nagyon jól megvagyunk, köszi
kérdésed. – felelte kis idő elteltével mikor sikerült rendeznie arcvonásait és
egy hamis mosolyt erőltetni arcára. – Akkor majd talizunk még Kimmy. – fordult vissza
Kimberly felé, majd kecses léptekkel tovább haladt a folyosón.
Miután Courtney
lelépett, Kim még egyszer visszafordult a szekrényéhez és kivette az utolsó
néhány ott maradt füzetét, majd becsukva annak ajtaját útnak indult a lépcsökön,
feltehetően az új szekrénye felé. Én pedig teljesen lefagyva meredtem magam
elé. Ezt a jelenetet tuti, hogy álmodtam. Nem lehet valós.
- Csípjetek meg, mert nem hiszem el, hogy
nem csak álmodtam ezt. – vette ki a számból a szót Mary.
- Épp ugyan ezt akartam kérni. Mióta
barátkozik Kim Courtney-val? Egyáltalán mióta beszélnek? Azt hittem Courtney
még csak a nevét se tudja Kim-nek.
- Hát ezek szerint nagyon is tudja.
Sőt elég belsőséges viszonyban lehetnek, ha már „Kimmy”-nek szólítja. Ezt eddig
csak neked engedte. – hívta fel a figyelmemet Patty a legelkeserítőbb tényre.
- Igen ez nekem is feltűnt. –
feleltem.
- Szerintem ne is foglalkozz vele.
Csak húzni próbál. Ne hagyd magad. Pár hét és sírva fog könyörögni, hogy
bocsáss meg neki. Úgy se bírja sokáig abban a társaságban. – próbált vigasztalni
Annie.
- Talán igazad van. – mondtam.
A további töprengést
Pete érkezése szakította félbe. Mikor megláttam a srácot, arcomra hatalmas
mosoly költözött és minden aggodalmam elszáll, mikor eszembe jutott a mai napi
program. Ma egész nap próbák lesznek a szalagavatóra, ami holnap után esedékes.
Egy egész nap Pete-el. Ennél jobb programot nem is tudnák elképzelni. Be
kellett vallanom, hogy nagyon is megkedveltem a srácot az évek során, és az utóbbi
napokban arra jöttem rá, hogy igazán nem bánnám, ha többek is lennénk, mint
barátok.
- Sziasztok lányok. Miről folyik a
társalgás? Csak nem a tegnap estéről? Jól sikerült? – érdeklődött.
- Szia Pete. Hát az „érdekesen
alakult” talán jobban meghatározza a tegnap estét, mint a „jól”. De voltak jó
részek is. – mondta Patty.
- Mert mi történt? – kérdezte.
- Majd Norah elmeséli, mert nekünk sürgősen
le kell lépnünk. Igaz lányok? – szólalt meg Annie.
- Igen el kell intéznünk azt a nagyon
sürgős dolgot, amit mondtál Mary. – helyeselt Patty is.
- Milyen sürgős dologról beszéltek?
Én nem is mondtam semmit. – értetlenkedett Mary.
- Dehogyisnem beszéltél. Tudod AZ a
dolog. – nézett rá jelentőségteljesen Annie, és közben szemével próbálta szuggerálni
Mary-t, akinek nem igazán akart leesni mire is megy ki ez az egész.
- Ja hogy AAAZZZ a dolog. – esett le
most már Marynek is a tantusz, majd felénk fordulva gyorsan elköszönt és a két
lánnyal együtt eltűntek az egyik terem ajtaja mögött.
- Csak szerintem voltak a barátnőid
nagyon furák? – fordult felém Pete, miután kettesben maradtunk.
- Furák? Nekem nem tűnt fel. – adtam a
hülyét, pedig nagyon is feltűnt, és el is döntöttem magamban, hogy ezért még
számolok velük.
- Akkor oké. De miért volt érdekes a
buli? Mi történt? És Kimberly-t hol hagytátok? – tapintott rá a lényegre
egyből.
Én pedig az egészet
elmeséltem neki onnan kezdve, hogy elment és megjöttek Jasonék, azon át, hogy
összefutottunk Kim-mel a Lions-ban odáig, hogy ma reggel átcuccolt az egyik
emeleti szekrénybe. Persze voltak részek, amiket kihagytam, például, hogy
igazából miért is mentünk el a szórakozóhelyre. Nem akartam, hogy tudjon az
üvegezésről és biztos voltam benne, hogy a lányok sem szívesen kötnék az órára.
Valamint azt sem említettem meg mikor a lányokkal róla és a nála töltött
éjszaka eseményeiről beszélgettünk. Ezeket a dolgokat még nem akartam
megosztani vele. Előbb tisztázni akartam vele az ő érzéseit irántam. Reméltem,
hogy a szalagavató után végre tudok vele nyíltan beszélni, és megtudom, hogy
mit is érez velem kapcsolatban. Bár a gondolatra, hogy érzéseimről beszéljek
neki kicsit megijedtem.
- Na, akkor indulhatunk a próbára?
Alyson már vár minket a teremben, hogy odaadja neked a ruhát és a cipőt.
- Persze, mehetünk. – feleltem és
megindultunk a sportcsarnok felé ahol már annyiszor jártam vele az elmúlt pár
nap során.
A terem tömve volt
diákokkal, főként végzősökkel, de akadt köztük néhány az alsóbb osztályokból és
a rendező tizenegyedik évfolyamból. Miután Alysontól megkaptam a ruhát és megköszöntem
neki, valamint elmondtam mennyire sajnálom, hogy nem tud táncolni a saját
szalagavató bálján, elindultam az öltöző felé, hogy magamra öltsem a csodaszép
fehér ruhacsodát. Gyönyörűen nézett ki és nagyon jól mutatott rajtam.
Egyszerű
szabású pántnélküli ruha volt, ami a derekamig hozzám simul és onnan lágyan omlott
le. Fűző részén féldrága kövek csillogtak és az adta a ruha szépségét.
Egyszerűen szerelmes lettem ebbe a ruhába. Alig vártam, hogy megmutathassam
Pete-nek. Kíváncsi voltam a reakciójára. Izgatottan léptem ki az öltözőből pont
akkor mikor Pete is és a látványtól mindkettőnek elállt a szavunk. Eszméletlen
jól mutatott a zakóban inggel és nyakkendővel. Ő is csak állt és nézet rám
döbbenten és csodálattal. Arcomra mosoly költözött a remélt reagálása láttán. A
csendet végül ő törte meg pár perc múltán.
- Ööö…Csodásan nézel ki Norah. –
mondta teljesen összezavarodva majd torkát megköszörülve kicsit
összeszedettebben folytatta. – Akkor mehetünk? – nyújtotta felém karját, amit
elfogadtam és egymásba karolva indultunk meg vissza a sportcsarnokba.
- Persze, mehetünk. És köszönöm a
bókot. Te is nagyszerűen festesz. Jól áll neked az öltöny. Gyakrabban is
hordhatnád.
- Köszi, de nem az én stílusom.
Inkább maradok az egyszerű póló-farmer-sportcipő összeállításnál. – felelte egy
cinkos kacsintást küldve felém. – Készen állsz? – kérdezte mintha már nem is a próbára,
hanem az igazi szalagavatóra mennénk.
- Persze, hogy készen. – feleltem és
beléptünk a terem ajtaján.






