A fejlécet készítette Miss Babe :)

2013. március 15., péntek

1. Fejezet

Eljött a pillanat. Itt van az első fejezet a történetből :) Remélem tetszeni fog :) Légyszi írjatok véleményt ha nem túl nagy kérés :) És köszi szépen hogy elolvassátok :) A következő fejezet is felkerül valamikor a hosszú hétvége folyamán :)

xo:Nana


1. fejezet


Az egész egy szokásos hétköznapon történt. Éppen suliban voltunk a csajokkal, Patty-vel, Kimberly-vel,  Annie-vel és Mary-vel. Úgy, mint mindig most is hülyéskedtünk a folyosón. Mary éppen arról mesélt, hogy megint le akar fogyni.
-Eldöntöttem, le fogok dobni magamról 20kg akkor is, ha bele gebedek. Már elegem van abból, hogy én vagyok a duci kis törpe. - panaszkodott barátnőm.
Lehet, hogy duci vagy, de szerintem jól áll, aki meg mást mond az vak. – próbálta vigasztalni Mary-t Annie.
-Amúgy is Mary ezt már annyiszor hallottuk tőled ebben az évben. Nem elég elhatározni meg is kell valósítani. Amúgy meg törpének akkor is törpe maradsz. – mondta Kimberly.
-Kimberly-nek igaza van Mary. A múltkori próbálkozásod is óriási bukta lett. Emlékezz csak vissza. – mondtam.
-Nem tehetek arról, hogy anyám mindig olyat főzött, amit imádok. Túl nagy volt a kísértés. – védekezett Mary.
-Azért az 3 tányér birkapörkölt szerintem kicsit túlzás. Amúgy is hova fért? Én kidurrantam volna a helyedben. – szólt Patty.
-Na, jól van, hagyjuk szegényt. Hátha mégis megcsinálja most kivételesen. Nem tudhatjuk, míg meg nem próbálja, hogy mi lesz legközelebb. – kelt barátnőnk védelmébe Annie, majd elindultunk a szekrények felé.

Éppen irodalom óránk következett. Mentünk, hogy összeszedjük a tankönyveket és füzeteket a következő órához. A szekrényeink az osztályteremtől pár méterre voltak. Sárga színű tipikus amerikai gimikben használatos szekrények voltak. Minden tanulónak volt egy saját külön szekrénye, amiben bármit tarthatott. A mieink egymás mellett voltak. Az enyém volt elől utána Patty-é,Kimberly-é, Annie-é és szélen Mary-é. Bal szélemen már 3 éve egy évvel felettem járó srác Pete volt. Gyakran beszélgettünk mikor egyedül mentem a szekrényemhez. Kedves és jó fej srác. Egy párszor már buliztunk is együtt a Lions-ban.  Most is ott volt a szekrényénél. Mikor meglátta, hogy közeledünk barátnőimmel egyből elkezdett integetni.


-Szia Norah. Helló lányok. Mi újság?- kérdezte.
-Szia Pete. Semmi különös, veled? Neked nem kéne a ballagási próbádon lenned? – kérdeztem.
-Lehet kéne, de itt jobb a társaság. - felelte szemöldök húzogatva, kacérkodón - Igaz is Norah jó hogy említed a ballagást. Már meg akartam kérdezni, hogy nem lenne kedved eljönni  rá? Meg persze utána lesz egy kis buli is és a meghívó oda is szól. Bár ne számíts nagy durranásra csak páran leugrunk a Lions-ba ünnepelni.
-Jól hangzik. Szívesen megyek. Hova kell mennem? És mikorra?
-Tessék itt a meghívód. Ezen minden rajta van. Akkor majd még beszélünk. Szia. – köszönt Pete, és elindult az osztályterme felé.
-Na, ez aztán valami. Mi az, talán mire elmegy a suliból összeszedi a bátorságát, hogy bevallja mit érez? Nem siette el. – szólt Kimberly.
-Te meg miről beszélsz? Ez nem olyan. Csak haverok vagyunk. És csak udvarias akart lenni, ezért hívott meg.
-Ja, és arra mi a magyarázatod, hogy az egész suliból csak téged hívott meg? És csak te kaptál az osztályán kívül tőle tablóképet. Pedig sok lány ölt volna azért a képért vagy, ezért a meghívóért.
Már ekkor elkezdhettem volna gyanakodni. Kimberly furcsán viselkedett. Féltékenynek tűn. Nem értettem ezért úgy gondoltam biztos én képzelődtem és nem foglalkoztam a dologgal. Be tudtam annak, hogy amúgyis kissé áskálódó természete volt. Már ovis korunk óta ismertem és azóta nagyon jó barátnők voltunk. Együtt nőttünk fel és nem is laktunk annyira messze egymástól így folyton egymásnál lógtunk. A nagy babázások és játékok összehoztak minket és ez a szoros barátság a gimiben is megmaradt. De ahogy nőttünk Kimberly elég bunkón és gorombán kezdett viselkedni másokkal. Akik nem ismerték szimplán csak egy beképzelt libának könyvelték el. Az igazi oldalát csak én ismertem. Később párosunkhoz csatlakoztak a lányok, de ők is inkább velem voltak jóban és Kimberly-t csak miattam viselték el bár nem értették nagy barátságunk. Patty sokszor mondta nekem, hogy Kimberly csak kihasznál, de én nem hittem neki. Mindig azt mondtam, hogy nincs igaza és nem ismeri úgy, mint én ezért hiszi ezt.
-Nem tudom. Figyelj, régóta jóban vagyunk. Szerintem észrevettem volna, ha akar valamit. De még ha így is van ez miért zavar téged?
-Ó, engem ugyan nem zavar. Tégy, amit akarsz. – válaszolt ingerülten barátnőm majd elviharzott.
-Hát ez fura volt. – mondta Mary.
-Az nem is kifejezés. Tudja valaki mi baja lehetett? – kérdezte Annie.
-Fogalmam sincs, de engem nem is nagyon érdekel. Már meg szokhattad volna, hogy Hisztérika Királynőnek soha nem tetszik valami. Inkább menjünk órára. Mrs. Hope nem fog repesni az örömtől, ha késünk. – figyelmeztetett minket Patty.
-Ugyan már. Norah a kedvenc diákja. Tuti, hogy megúsznánk a késést. Még csak a naplóba se lenne benne.
-Nem baj Mary. Akkor is menjünk. – feleltem majd elindultunk az osztályterem felé.
 
Már mindenki az osztályban volt rajtunk kívül. A tanár szokásához híven most is öt perccel becsengetés után érkezett meg a terembe így a mi kis késésünk fel sem tűnhetett neki. Az osztályba huszonhatan jártunk. Tizenhárom lány és ugyan ennyi fiú. A fiúk mind jól kijöttek egymással, ám a lányok között enyhén szólva is széthúzás volt. Mindnyájunknak meg volt a maga baráti köre az osztályon belül és nem szívesen közösködtünk a másik csoporttal. Persze ha muszáj volt, akkor a többiekkel is kijöttünk, de a mi kis ötösünk nem igazán volt az osztály elitje. Általában mi a terem legvégében ültünk le a csajokkal. Mellettem Patty ült és közvetlen előttünk egy padban ült Mary és Annie. Kimberly a hátam mögött ült egymagában. Nem az az ember volt, aki szerette, ha ülnek mellette. Kellett a hely a smink, manikűr és egyéb szépészeti cuccainak a pad másik felén. Az órákat többnyire levelezgetésekkel és halk csevegéssel töltöttük. Kivéve a magyart, mert azon én mindig odafigyeltem a tanárra. A további tanulmányaimhoz szükséges volt a jó jegy. Feltett szándékomban állt könyvszerkesztővé válni. Most azonban nem tudtam az órára koncentrálni. Aggasztott barátnőm viselkedése. Nem tudtam mire venni a történteket. És be kell vallanom kicsit elgondolkodtattak a szavai is. Mi van, ha igaza van, és Pete többet érez, mint barátság? És vajon én mit érzek? Soha nem gondolkodtam még ezen. Töprengésemből egy Kimberly-től érkezett levél zökkentett ki.

„Tényleg el akarsz menni a ballagásra?”   - állt a levélben.
„Igen úgy terveztem. Miért szerinted nem kéne elmennem? Amúgy is már igent mondtam neki. Nem venné ki jól magát, ha visszamondanám. Meg ez Jason ballagása is. Minden féle képpen ott lennék.”  - írtam válaszul, utalva rá hogy egyetlen bátyámnak is fontos ez az esemény.
„Bocsi, hogy ilyen hülyén reagáltam. Nem tudom mi ütött belém. Talán csak az, hogy én is olyan szívesen mentem volna. Még mindig jobb a ballagás, mint az a hülye sorfalállás, amin nekünk kell részt venni.”
„Meg tudlak érteni. Nem éppen kellemes a melegben ácsorogni. De akkor nem rám haragszol?”
„Persze, hogy nem. Ne aggódj. Nincs semmi baj. És érezd jól magad a ballagáson.”
„Egyébként meg akartam kérdezni, hogy komolyan gondoltad azt, amit a folyosón mondtál? Tudod, hogy most végre összeszedi a bátorságát és elmondja, mit érez?”
„Ja, hogy az. Hát igen. Nekem mindig is úgy tűnt, hogy többet érez, mint azt te hiszed.”

És ekkor abba kellett hagynunk az írást mivel kedvenc tanárom éppen erre tartott és így jobbnak láttam figyelni az óra további részében. Kicsengetés után a csajokkal elmentünk ebédelni. Rengeteg diák volt az ebédlőben. Óriási sor állt és az sem segített nekünk hamarabb az ételünkhöz jutni, hogy kedvenc tanárom előszeretettel tartotta az óráit öt perccel tovább a kicsengetésnél. Mikor végre mind a négyen megkaptuk az aznapi ebédünket, ami valami felismerhetetlen levesből (az étlap szerint tojásleves), túrós tésztából és egy darab almából állt, leültünk szokásos asztalunkhoz. Az ebédlő végében állt egy ablak mellett, ami a forgalmas főútra nézett. Bevett szokásunkhoz híven leültem az ablak mellé. Patty mellém ült le. Velem szemben Annie és bal szélén Mary ültek. Kimberly az asztalfőn foglalt helyet. A csajokkal éppen a legújabb pletykákról csacsogtunk, amikor valaki hírtelen vállaimra tette kezeit és megrántott székestől hátrafelé. Ijedtemben egy halk sikkantás hagyta el a számat, majd hátrafordultam, hogy megbüntessem ijesztgetőmet. Pete-tel találtam szemben magam, aki kajánul vigyorgott sikeres merényletén.

-Peter Alexander Johnson. A szívbajt hoztad rám. Ez mire volt jó? – dühöngtem. – és ti miért nem figyelmeztettetek, hogy a hátam mögött van? Majdnem félrenyeltem a tésztát. – fordultam barátnőimhez.
-Ugyan Norah, ez csak poén volt. – mondta nevetve Patty.
-Ja, az volt. Ha láttad volna a képedet. Elég érdekes fejet vágtál. – mondta Annie miközben az előbb említett érdekes fejem próbálta utánozni több-kevesebb sikerrel, amit az asztalnál jelenlévő barátaim hatalmas kacajokkal jutalmaztak. Be kell vallanom tényleg vicces volt és iménti haragom egy szempillantás alatt elpárolgott és eleresztettem egy enyhe mosolyt is.
-Na, de térjünk vissza ahhoz, hogy miért is terrorizáltál az előbb? – fordultam Pete-hez.
-Csak kérdezni szerettem volna valamit. Tudod nemsokára itt a szalagavató bál. Hogy pontos legyek a hétvégén lesz és az a lány, aki a párom lett volna a bálon beteget jelentett. Úgy hallottam, te is készültél a szalagavatóra, mint Josh párja, de közbejött ugye a szakításotok és ugrott a dolog. Viszont a táncot azt tudod igaz?
-Hát, bár már régen nem gyakoroltam szerintem még nagyjából emlékszem a lépésekre. Szóval igen.
-Akkor nem tennél meg nekem egy óriási szívességet és kísérnél el a bálra? – kérdezte az óriási szót elnyújtva - A ruha miatt nem kell aggódnod. Alyson, a lány, aki a párom lett volna, már megvette a ruhát, de mivel neki már úgy sem kell így kölcsönadja arra a napra neked. Szerintem még a méretetek is stimmel, de ha mégsem majd bevetetünk belőle egy keveset. Na, mit szólsz? Jössz velem a bálba?
-Tudod mit. Elmegyek veled, ezzel kihúzva a csávából. De nem tudod mit szabadítottál magadra ugyanis én nem fogadom el az „éppen, hogy elmegy” táncot. – incselkedtem vele - Tökéletesen kell csinálnunk. Ebből nem engedek. – feleltem.
-Azt hiszem ezzel nem lesz gondunk. Én se terveztem másképp. De ehhez természetesen sok gyakorlásra van szükségünk. – felelte kihívóan.
-Én is úgy gondolom. A legjobb lesz, ha már ma elkezdünk gyakorolni. Igen csak idő híján vagyunk és még össze is kell szoknunk. Fontos az összhang.
-Oké. Akkor ma délután a sportcsarnokban. Most úgyse használja senki. A kosarasok idegenben meccseznek. Hánykor végzel? – kérdezte Pete.
-Háromkor. Akkor ott találkozunk. – válaszoltam majd megeresztettem Pete felé egy mosolyt. Ő viszonozta, majd visszament az asztalához, ahol haverjai már várták.
-Ezek szerint akkor mégis mész a szalagavatóra. Mégse volt hiába való az a sok próba, amire eljártál a miatt a bunkó Josh miatt. – mondta Patty.
-Nagyon úgy néz ki a dolog. – feleltem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése