1. fejezet
Az egész egy szokásos hétköznapon történt. Éppen suliban voltunk a csajokkal, Patty-vel, Kimberly-vel, Annie-vel és Mary-vel. Úgy, mint mindig most is hülyéskedtünk a folyosón. Mary éppen arról mesélt, hogy megint le akar fogyni.
-Eldöntöttem, le fogok dobni magamról 20kg akkor is, ha
bele gebedek. Már elegem van abból, hogy én vagyok a duci kis törpe. -
panaszkodott barátnőm.
Lehet, hogy duci vagy, de szerintem jól áll, aki meg
mást mond az vak. – próbálta vigasztalni Mary-t Annie.
-Amúgy is Mary ezt már annyiszor hallottuk tőled ebben
az évben. Nem elég elhatározni meg is kell valósítani. Amúgy meg törpének akkor
is törpe maradsz. – mondta Kimberly.
-Kimberly-nek igaza van Mary. A múltkori próbálkozásod
is óriási bukta lett. Emlékezz csak vissza. – mondtam.
-Nem tehetek arról, hogy anyám mindig olyat főzött,
amit imádok. Túl nagy volt a kísértés. – védekezett Mary.
-Azért az 3 tányér birkapörkölt szerintem kicsit
túlzás. Amúgy is hova fért? Én kidurrantam volna a helyedben. – szólt Patty.
-Na, jól van, hagyjuk szegényt. Hátha mégis megcsinálja
most kivételesen. Nem tudhatjuk, míg meg nem próbálja, hogy mi lesz
legközelebb. – kelt barátnőnk védelmébe Annie, majd elindultunk a szekrények
felé.
Éppen
irodalom óránk következett. Mentünk, hogy összeszedjük a tankönyveket és
füzeteket a következő órához. A szekrényeink az osztályteremtől pár méterre
voltak. Sárga színű tipikus amerikai gimikben használatos szekrények voltak.
Minden tanulónak volt egy saját külön szekrénye, amiben bármit tarthatott. A
mieink egymás mellett voltak. Az enyém volt elől utána Patty-é,Kimberly-é, Annie-é
és szélen Mary-é. Bal szélemen már 3 éve egy évvel felettem járó srác Pete
volt. Gyakran beszélgettünk mikor egyedül mentem a szekrényemhez. Kedves és jó
fej srác. Egy párszor már buliztunk is együtt a Lions-ban. Most is ott volt a szekrényénél. Mikor
meglátta, hogy közeledünk barátnőimmel egyből elkezdett integetni.-Szia Norah. Helló lányok. Mi újság?- kérdezte.
-Szia Pete. Semmi különös, veled? Neked nem kéne a ballagási próbádon lenned? – kérdeztem.
-Lehet kéne, de itt jobb a társaság. - felelte szemöldök húzogatva,
kacérkodón - Igaz is Norah jó hogy említed a ballagást. Már meg akartam
kérdezni, hogy nem lenne kedved eljönni rá? Meg persze utána lesz egy kis buli is és a
meghívó oda is szól. Bár ne számíts nagy durranásra csak páran leugrunk a
Lions-ba ünnepelni.
-Jól hangzik. Szívesen megyek. Hova kell mennem? És mikorra?
-Tessék itt a meghívód. Ezen minden rajta van. Akkor majd még beszélünk.
Szia. – köszönt Pete, és elindult az osztályterme felé.
-Na, ez aztán valami. Mi az, talán mire elmegy a suliból összeszedi a
bátorságát, hogy bevallja mit érez? Nem siette el. – szólt Kimberly.
-Te meg miről beszélsz? Ez nem olyan. Csak haverok vagyunk. És csak
udvarias akart lenni, ezért hívott meg.
-Ja,
és arra mi a magyarázatod, hogy az egész suliból csak téged hívott meg? És csak
te kaptál az osztályán kívül tőle tablóképet. Pedig sok lány ölt volna azért a
képért vagy, ezért a meghívóért.
Már ekkor elkezdhettem volna gyanakodni. Kimberly furcsán
viselkedett. Féltékenynek tűn. Nem értettem ezért úgy gondoltam biztos én
képzelődtem és nem foglalkoztam a dologgal. Be tudtam annak, hogy amúgyis kissé
áskálódó természete volt. Már ovis korunk óta ismertem és azóta nagyon jó
barátnők voltunk. Együtt nőttünk fel és nem is laktunk annyira messze egymástól
így folyton egymásnál lógtunk. A nagy babázások és játékok összehoztak minket
és ez a szoros barátság a gimiben is megmaradt. De ahogy nőttünk Kimberly elég bunkón
és gorombán kezdett viselkedni másokkal. Akik nem ismerték szimplán csak egy
beképzelt libának könyvelték el. Az igazi oldalát csak én ismertem. Később
párosunkhoz csatlakoztak a lányok, de ők is inkább velem voltak jóban és
Kimberly-t csak miattam viselték el bár nem értették nagy barátságunk. Patty
sokszor mondta nekem, hogy Kimberly csak kihasznál, de én nem hittem neki.
Mindig azt mondtam, hogy nincs igaza és nem ismeri úgy, mint én ezért hiszi
ezt.
-Nem tudom. Figyelj, régóta jóban vagyunk. Szerintem észrevettem volna,
ha akar valamit. De még ha így is van ez miért zavar téged?
-Ó, engem ugyan nem zavar. Tégy, amit akarsz. – válaszolt ingerülten
barátnőm majd elviharzott.
-Hát ez fura volt. – mondta Mary.
-Az nem is kifejezés. Tudja valaki mi baja lehetett? – kérdezte Annie.
-Fogalmam sincs, de engem nem is nagyon érdekel. Már meg szokhattad
volna, hogy Hisztérika Királynőnek soha nem tetszik valami. Inkább menjünk
órára. Mrs. Hope nem fog repesni az örömtől, ha késünk. – figyelmeztetett
minket Patty.
-Ugyan már. Norah a kedvenc diákja. Tuti, hogy megúsznánk a késést. Még
csak a naplóba se lenne benne.
-Nem baj Mary. Akkor is menjünk. – feleltem majd elindultunk az
osztályterem felé.
Már
mindenki az osztályban volt rajtunk kívül. A tanár szokásához híven most is öt
perccel becsengetés után érkezett meg a terembe így a mi kis késésünk fel sem
tűnhetett neki. Az osztályba huszonhatan jártunk. Tizenhárom lány és ugyan
ennyi fiú. A fiúk mind jól kijöttek egymással, ám a lányok között enyhén szólva
is széthúzás volt. Mindnyájunknak meg volt a maga baráti köre az osztályon
belül és nem szívesen közösködtünk a másik csoporttal. Persze ha muszáj volt,
akkor a többiekkel is kijöttünk, de a mi kis ötösünk nem igazán volt az osztály
elitje. Általában mi a terem legvégében ültünk le a csajokkal. Mellettem Patty
ült és közvetlen előttünk egy padban ült Mary és Annie. Kimberly a hátam mögött
ült egymagában. Nem az az ember volt, aki szerette, ha ülnek mellette. Kellett
a hely a smink, manikűr és egyéb szépészeti cuccainak a pad másik felén. Az
órákat többnyire levelezgetésekkel és halk csevegéssel töltöttük. Kivéve a
magyart, mert azon én mindig odafigyeltem a tanárra. A további tanulmányaimhoz
szükséges volt a jó jegy. Feltett szándékomban állt könyvszerkesztővé válni.
Most azonban nem tudtam az órára koncentrálni. Aggasztott barátnőm viselkedése.
Nem tudtam mire venni a történteket. És be kell vallanom kicsit
elgondolkodtattak a szavai is. Mi van, ha igaza van, és Pete többet érez, mint
barátság? És vajon én mit érzek? Soha nem gondolkodtam még ezen. Töprengésemből
egy Kimberly-től érkezett levél zökkentett ki.
„Tényleg
el akarsz menni a ballagásra?” - állt a levélben.
„Igen úgy terveztem. Miért szerinted nem
kéne elmennem? Amúgy is már igent mondtam neki. Nem venné ki jól magát, ha
visszamondanám. Meg ez Jason ballagása is. Minden féle képpen ott lennék.” - írtam válaszul, utalva rá hogy egyetlen bátyámnak is fontos ez az esemény.
„Bocsi,
hogy ilyen hülyén reagáltam. Nem tudom mi ütött belém. Talán csak az, hogy én
is olyan szívesen mentem volna. Még mindig jobb a ballagás, mint az a hülye
sorfalállás, amin nekünk kell részt venni.”
„Meg tudlak érteni. Nem éppen kellemes a
melegben ácsorogni. De akkor nem rám haragszol?”
„Persze,
hogy nem. Ne
aggódj. Nincs semmi baj. És érezd jól magad a ballagáson.”
„Egyébként meg akartam kérdezni, hogy
komolyan gondoltad azt, amit a folyosón mondtál? Tudod, hogy most végre
összeszedi a bátorságát és elmondja, mit érez?”
„Ja,
hogy az. Hát igen. Nekem mindig is úgy tűnt, hogy többet érez,
mint azt te hiszed.”
És
ekkor abba kellett hagynunk az írást mivel kedvenc tanárom éppen erre tartott
és így jobbnak láttam figyelni az óra további részében. Kicsengetés után a
csajokkal elmentünk ebédelni. Rengeteg diák volt az ebédlőben. Óriási sor állt
és az sem segített nekünk hamarabb az ételünkhöz jutni, hogy kedvenc tanárom
előszeretettel tartotta az óráit öt perccel tovább a kicsengetésnél. Mikor
végre mind a négyen megkaptuk az aznapi ebédünket, ami valami felismerhetetlen
levesből (az étlap szerint tojásleves), túrós tésztából és egy darab almából
állt, leültünk szokásos asztalunkhoz. Az ebédlő végében állt egy ablak mellett,
ami a forgalmas főútra nézett. Bevett szokásunkhoz híven leültem az ablak
mellé. Patty mellém ült le. Velem szemben Annie és bal szélén Mary ültek.
Kimberly az asztalfőn foglalt helyet. A csajokkal éppen a legújabb pletykákról
csacsogtunk, amikor valaki hírtelen vállaimra tette kezeit és megrántott
székestől hátrafelé. Ijedtemben egy halk sikkantás hagyta el a számat, majd
hátrafordultam, hogy megbüntessem ijesztgetőmet. Pete-tel találtam szemben
magam, aki kajánul vigyorgott sikeres merényletén.
-Peter Alexander
Johnson. A szívbajt hoztad rám. Ez mire volt jó? – dühöngtem. – és ti miért nem
figyelmeztettetek, hogy a hátam mögött van? Majdnem félrenyeltem a tésztát. –
fordultam barátnőimhez.
-Ugyan Norah, ez
csak poén volt. – mondta nevetve Patty.
-Ja, az volt. Ha
láttad volna a képedet. Elég érdekes fejet vágtál. – mondta Annie miközben az
előbb említett érdekes fejem próbálta utánozni több-kevesebb sikerrel, amit az
asztalnál jelenlévő barátaim hatalmas kacajokkal jutalmaztak. Be kell vallanom
tényleg vicces volt és iménti haragom egy szempillantás alatt elpárolgott és
eleresztettem egy enyhe mosolyt is.
-Na, de térjünk
vissza ahhoz, hogy miért is terrorizáltál az előbb? – fordultam Pete-hez.
-Csak kérdezni
szerettem volna valamit. Tudod nemsokára itt a szalagavató bál. Hogy pontos
legyek a hétvégén lesz és az a lány, aki a párom lett volna a bálon beteget
jelentett. Úgy hallottam, te is készültél a szalagavatóra, mint Josh párja, de
közbejött ugye a szakításotok és ugrott a dolog. Viszont a táncot azt tudod
igaz?
-Hát, bár már régen
nem gyakoroltam szerintem még nagyjából emlékszem a lépésekre. Szóval igen.
-Akkor nem tennél
meg nekem egy óriási szívességet és kísérnél el a bálra? – kérdezte az óriási
szót elnyújtva - A ruha miatt nem kell aggódnod. Alyson, a lány, aki a párom
lett volna, már megvette a ruhát, de mivel neki már úgy sem kell így
kölcsönadja arra a napra neked. Szerintem még a méretetek is stimmel, de ha
mégsem majd bevetetünk belőle egy keveset. Na, mit szólsz? Jössz velem a bálba?
-Tudod mit. Elmegyek
veled, ezzel kihúzva a csávából. De nem tudod mit szabadítottál magadra ugyanis
én nem fogadom el az „éppen, hogy elmegy” táncot. – incselkedtem vele - Tökéletesen
kell csinálnunk. Ebből nem engedek. – feleltem.
-Azt hiszem ezzel
nem lesz gondunk. Én se terveztem másképp. De ehhez természetesen sok
gyakorlásra van szükségünk. – felelte kihívóan.
-Én is úgy gondolom.
A legjobb lesz, ha már ma elkezdünk gyakorolni. Igen csak idő híján vagyunk és
még össze is kell szoknunk. Fontos az összhang.
-Oké. Akkor ma
délután a sportcsarnokban. Most úgyse használja senki. A kosarasok idegenben
meccseznek. Hánykor végzel? – kérdezte Pete.
-Háromkor. Akkor ott
találkozunk. – válaszoltam majd megeresztettem Pete felé egy mosolyt. Ő
viszonozta, majd visszament az asztalához, ahol haverjai már várták.
-Ezek szerint akkor
mégis mész a szalagavatóra. Mégse volt hiába való az a sok próba, amire
eljártál a miatt a bunkó Josh miatt. – mondta Patty.
-Nagyon úgy néz ki a dolog. –
feleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése