A fejlécet készítette Miss Babe :)

2013. április 9., kedd

7. Fejezet

Ahogy ígértem itt is az újabb rész :) Tegnap már nem bírtam befejezni de ma meghoztam :) És ahogy már említettem ez Pete szemszögéből íródott :D Szóval tessék és jó szórakozást hozzá ^^

xo:Nana




7. fejezet

 

*Pete szemszöge*

A tegnapi nap elég érdekesre sikerült. Nem is sejtettem mikor elindultam anyáékkal az állomásra, hogy összefutok Norah-val. Arra meg pláne nem számítottam amilyen állapotban rátaláltam. Szegény teljesen ki volt borulva. Szemei olyanok voltak akár egy riadt őzé, akit üldöz egy ragadozó állat, hogy éhségét csillapítva felfalja. Kapkodva beszélt és nem értettem mire az a nagy sietség, amire ösztökélni próbált. Könyörgött, hogy tűnjünk el onnan minél előbb. Csak mikor már messze hagytuk magunk mögött az állomás környékét akkor nyugodott meg valamelyest. Jobb ötletem nem lévén elvittem hozzánk. Tudtam, hogy így nem állíthat haza. Kell neki egy kis idő, hogy összeszedje magát. Mikor elmesélte mi is történt pontosan, erős késztetés lett rajtam úrrá hogy visszamenjek és megkeressem azt a szemetet, aki majdnem megerőszakolta. Szívem szerint agyon ütöttem volna az illetőt. Még jó, hogy nem mondta el hamarabb mi van, mert különben biztos nem állom meg, hogy be ne húzzak neki. De így mivel már esély se volt arra, hogy ott leljem inkább
hagytam az ügyet és próbáltam a lehető leghiggadtabbnak látszani Norah kedvéért. Valamennyire összeszedte magát és egy gyors fürdés után már nem is tűnt olyan ziláltnak. Ahogy kijött a konyhába még vizes hajjal egy szál köntösben, eszméletlen szexis volt. A köntös láttatni engedte hosszú és kecses lábait. Hirtelen elfogott a vágy, hogy azokat a lábakat derekam köré csavarva tudjam. Mióta csak ismertem belé voltam zúgva, de persze ezt ő nem tudta. Pedig néha már annyira nyilvánvaló volt a dolog. Mindenki simán levette, csak ő nem látta rajtam. Nem is értem miért. Talán azért mert neki mindig is egy voltam a legjobb barátai közül. Amikor volt az az ügye Josh-sal akkor kerültünk igazán közel egymáshoz. Előtte is jóba voltunk, de a szokásos bájcsevejnél, amit minden szekrényszomszéd megejt nem igazán érintettünk komolyabb témát. Viszont akkor támaszra volt szüksége és bennem meglelte. Szegényt mindenki megvetette és lehordták mindenféle ribancnak, pedig nem is tett semmit. Pont az ellenkezője volt annak, aminek tartották. Hónapokon keresztül szekálta valaki. Senki nem tudta ki lehet a rejtélyes zaklatója, de Norah már kezdett nagyon kibukni, amit nem is csodáltam. Éreztem, hogy tennem kell valamit, csak nem tudtam mit. Aztán a sors utamba vezette a megoldást. Éppen jókor, mert Norah már azt fontolgatta, hogy elmegy a suliból. Egyik nap tesi előtt az öltözőben meghallottam, amint Josh az egyik haverjával erről beszélget.
- És egyébként jó volt a csaj? – kérdezte a srác, azt hiszem Tom volt a neve.
- Ha én azt tudhatnám. – felelte Josh, mire a másik döbbenten nézett rá.
- De hát meghúztad. Vagy nem? – vált egyre értetlenebbé Tom.
- Nem mondhatnám. Semmi nem volt. A csaj olyan szent szűz, hogy az ilyeneknek a zárdákban lenne a helyük. De legalább ott van nekem Jess, hogy kielégítse a szükségleteim, ha érted mire gondolok. – felelte Josh majd cinkosan összenevettek Tom-mal.
- De ha még szűz, akkor miért terjeszted, hogy megvolt? – kérdezte Tom.
- Én ugyan nem terjesztettem semmit. Nem tudom kitől indult ki, de tőlem nem az biztos. Pusztán csak nem javítottam ki a népet. Pedig még lenne is bizonyítékom az ellenkezőjére. – felelte, mire én még jobban elkezdtem fülelni.
- Ezt hogy érted? – kérdezte kíváncsisággal a hangjában Tom.
- Hát tudod egyszer mikor abban reménykedtem, hogy talán sikerül végre lefektetnem, eldugtam egy kamerát a szobámban annak reményében, hogy megörökíthetem. De mikor már eljutottunk volna oda leállított és csúnyán összevesztünk. Az egész veszekedés fel lett véve én meg nem is tudom minek, de megtartottam. Azóta is rajta van a telómon, mint egy emlékeztetőnek, hogy miért kerüljem el jó messzire a Norah-féle bigéket. – mondta.
Elfogott az undor. Hogy létezhetnek ilyen alakok. Képes lett volna felvenni videóra, ahogy együtt van a barátnőjével, anélkül hogy a lány tudná. De nekem akkor pont erre volt szükségem. Megvártam, amíg kimennek az öltözőből és az üressé válik, majd Josh szekrényéhez lopóztam. Kikutattam a cuccai között a telefonját, a felvételt pedig átküldtem az én telefonomra. Másnap miután mp3-á formáltam a videót, kiírtam kazettára és a rádióssrác asztalán hagytam „játszd le” felirattal. A srác le is adta a számára és mindenki más számára ismeretlen eredetű kazettát és Norah neve végre tisztázódott. Norah nagyon hálás volt „ismeretlen megmentőjének”. Hónapokig kereste és szerintem még most is bízik benne, hogy egyszer majd megtalálja ki volt az, aki segített neki, de arról hogy én voltam hallgattam előtte. Bőven elég volt az, hogy végre újra boldog és kiegyensúlyozott volt. A mosolya végre újra őszinte volt. Nem úgy, mint ma este. Amikor zavartan megkért, hogy aludjak vele, nagyon boldog voltam. Ugyanakkor tudtam, hogy neki most megint csak a baráti támaszom kell. Mégis jól esett, hogy rám van szüksége. Befeküdtünk az ágyba és szorosan magamhoz húztam. Ahogy ott feküdt a karjaimban és kezeim karcsú derekára csúsztak, újra rám tört a vágy és óriási kísértés lett rajtam úrrá, hogy ajkaimat puha, csábító ajkaira préseljem, de tudtam, nem ez lenne a megfelelő idő ehhez. Azok után, ami aznap történt, vagy majdnem történt vele, a legkevésbé volt kedve az ilyesfajta tevékenységekhez. Így csak gyengéden magamhoz öleltem, ami legalább olyan elégtétellel szolgált, mint a gondolatomban végzett cselekvések. Reggel édes hangjára ébredtem, amint kedvesen próbált ébredésre bírni. Egy pillanatra megfeledkeztem magamról és arcomat nyakába fúrva húztam még közelebb magamhoz, pár perc szundiért könyörögve. Végül engedve akaratának elengedtem karjaim közül. Furcsa hiányérzetet hagyva maga után ugrott ki az ágyból, majd miután megindultam a konyhába reggelit készíteni ő addig a fürdő felé vette az irányt. Egy gyors reggeli után és miután túl voltunk az azt követő civakodáson is, ami arról szólt, hogy elmosogasson-e Norah vagy sem (mondanom sem kell, hogy ő győzött és csak rávett, hogy elmosogathasson maga után hálája jeléül), elindultunk hozzájuk. A kocsiban ülve megkérdeztem mit mondtak szülei a történtekre, de mint azt megtudtam elhallgatta előlük a dolgot. Nem akartam hangot adni nemtetszésemnek, de végül mégis csak kicsúsztak belőlem gondolataim. Norah elgondolkodott azon, amiket mondtam. Tudtam, hogy küzd magával, mert ő is el akarta mondani szüleinek és Jason-nek, de utálta, ha sajnálták. Ezt nem bírta elviselni, ahogy a konfliktus helyzeteket sem bírta kezelni soha. Inkább kitért előlük. Mindig talált valami egérutat. Lassan beértünk a faluba ahol Norah-ék éltek. Még soha nem jártam arra. A kis falu, ahol Norah élt nagyon kedves volt. A maga csendes és vidéki módján egész hangulatos. Bár Norah szülei megtehették volna anyagilag, hogy a városba éljenek, mert nem szenvedtek hiányt semmiben, mégis szívesebben laktak itt. Ez is olyan lehetett, mint anyáéknak a vonatozás. Valahogy meg tudtam érteni. Tényleg jó lehet itt lakni. Norah navigálásának köszönhetően egy szép családi háznál álltunk meg. A ház előtt csak Jason jól ismert fekete BMW-je állt. Norah-val megindultunk a házba. Az ajtóban elkiáltotta magát mire Jason hangját hallottuk meg, amint közli tartózkodási helyét. Bementünk az említett helységbe, ami a konyha volt és szembetaláltuk magunkat Jason meglepett arcával. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a megdöbbenés ok csakis én lehetek.
- Csá Pete. Hát te meg hogy kerülsz ide ilyenkor? – kérdezte Jason meglepve, és szeme ide-oda cikázott húga és köztem.
Látszott rajta hogy fél perc alatt összekombinált minket Norah-val, és bár nem történt semmi képtelenség lett volna meggyőzni erről. Végül Norah szólalt meg.
- Hűtsd le magad. Csak összefutottunk, ahogy a vonathoz mentem reggel és hazahozott, hogy összeszedjem pár cuccom, ami a suliban kellhet. Úgyhogy megyek is bepakolni a táskámba, hogy időben beérjünk a suliba. Addig te várj itt. – mondta az utolsó mondatot nekem címezve majd ott hagyott kettesben testvérével. Alig hogy Norah kitette a lábát a helységből, Jason egy cinkos pillantást vetett rám.
- Eddig is gyanús volt nekem ez a „barátnőmnél alszok”-osdi, de most már senki ne próbálja beadni nekem hogy igaz. – felelte egy kaján vigyorral az arcán, és én se bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak el, amit egyből igazolásnak vett a szavaira. – Na, ki vele mi az igazság. Nálad volt az este igaz? – kezdett bele faggatásomba.
- Igen nálam volt, de nem történt semmi és nem azért volt nálam, amiért gondolod. – feleltem.
- Na persze. Nekem ne próbáld meg beadni, hogy ha egy nő és egy férfi együtt tölti kettesben az éjszakát, akkor nem csattan el minimum egy csók vagy több is. Már pedig úgy tudom ti kettesben kellett, hogy legyetek mivel azt mondtad tegnap, hogy a szüleid elutaznak valahová üzleti útra és ki kell őket vinned az állomásra.  – utalt tegnap említett szavaimra, amiket akkor mondtam neki mikor megpróbált rábeszélni, hogy menjek el Norah-val, vele és a barátnőjével bowlingozni az este.
- Pedig tényleg nem volt semmi ilyesmi. És meg van az oka annak is, hogy miért nem. De ezt nem nekem kéne elmondanom. – mondtam, amivel felkeltettem kíváncsiságát.
- Miért mi van? Visszautasított? Mégse jössz be neki? Pedig olyan biztos voltam benne. És Becky is. – mondta.
- Nem erről van szó. Nem utasított vissza. Nem is beszéltünk kettőnkről. Ah, mindegy. Kérdezd meg őt. Neki kell ezt elmondania. – feleltem neki, mire kezdett egyre jobban aggódni, amit jól is tett.
- Haver ne csináld ezt, mert kezded rám hozni a frászt. – mondta, de én már nem érkeztem válaszolni neki, mert ekkor Norah jelent meg az ajtóban a táskájával a kezében és egy új öltözetben.
Mint mindig most is gyönyörű volt. Jason felé fordultam és úgy, hogy Norah ne lássa, ujjamat a számra téve jeleztem Jason-nek, hogy még hallgasson, és nem most kezdje el faggatni Norah-t, hanem várja meg, amíg kettesben lesznek. Jelzésemet megértve aprót bólintott.
- Na, mi az fiúk mire ez a hirtelen hallgatás? Csak nem rólam beszéltetek. – kérdezte Norah széles mosollyal az arcán.
- De pont arról volt szó, hogy milyen kis béka voltál gyerekkorodban. Már épp készültem elővenni a családi fotókat. – kezdte el ugratni Jason, mire válaszul Norah csak kiöltötte a nyelvét.
- Szerintem indulhatunk. Minden megvan, ami kell. Te mikor mész Becky-ért, Jay? – kérdezte bátyjától Norah.
- Lassan én is indulok. De menjetek csak előre. – mondta majd mi elindultunk kifelé a kocsihoz.
A kocsiban ülve hallgattuk a rádiót közben Norah halkan dúdolta az éppen szóló számot. Kellemes hangja betöltötte a kocsit és én azt kívántam bár gyakrabban hallhatnám.
- Mit szólnál hozzá, ha mostantól én lennék a személyes sofőröd? Reggelente elhoználak a suliba és este hazahoználak. – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve.
- Nem kérhetek tőled ilyet. Sokba lenne neked ez a kis kitérő, ha minden nap megtennéd. És már így is rengeteget segítettél, de erre találták ki a tömegközlekedést.
- Nem lenne gond ezt te is tudod. És nem te kéred, hanem én ajánlom fel. – feleltem.
- És ebben neked mi a haszon? – tette fel a következő kérdést.
- Sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy biztonságban hazaérsz. Ezzel elősegítenéd, hogy megússzak egy csomó álmatlan éjszakát.
- Akkor majd felhívlak, minden nap mikor hazaértem a suliból. – mondta továbbra is kitartva a mellett, hogy buszozik és vonatozik.
- Tudod mit nincs választásod. Minden nap eljövök érted és ebből nem engedek. – feleltem ellentmondást nem tűrően.
Ez a téma innentől befejezettnek lett tekintve, annál is inkább, mivel megérkeztünk a suliba. Leparkoltam a szokásos helyemre, majd kiszálltam és segítettem Norah-nak is kiszállni azzal, hogy kinyitottam neki az ajtót, mint ahogy minden rendes srác teszi. Látszott rajta, hogy tetszik neki ez a gesztus. Megindultunk a suli bejárata felé és én igazán boldognak éreztem magam, mert úgy éreztem, hogy egy nagyszerű nap elébe nézek.

2013. április 8., hétfő

6. fejezet

Sziasztok :D Ahogy ígértem tegnap itt a hatodik fejezet :) Egy kicsit rövidebb lett, mint a többi de még ma vagy holnap hozni akarok egy fejezetet ezért nézzétek el nekem  :) A következő rész Pete szemszögéből lesz megírva úgyhogy lehet izgulni és várni :) Köszi szépen a kitartó várakozást :) Szuperek vagytok :)

xo:Nana



6. fejezet



Reggel az ablakon beszűrődő fényre ébredtem. Egy kezet éreztem a derekamon és hirtelen nem ugrott be kihez is tartozik. A hely is ismeretlen volt számomra, de ahogy szépen lassan felébredtem eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei és, hogy hogyan is kerültem én Pete szobájába, egy ágyba a fiúval. Megfordultam Pete karjaiban, amivel még mindig szorosan tartott maga mellett. Egy édesen szunyókáló srác arcával találtam szemben magam, aki így inkább hasonlított egy kisfiúra, mint egy férfira. Markáns arcára álmában valami furcsán aranyos ártatlanság költözött, de még ez is eszméletlen jól állt neki. Ezt látva nem volt szívem felkelteni, de tudtam, ha időben suliba akarunk érni úgy, hogy még hozzánk is beugrunk akkor bizony muszáj lesz megtörnöm édes álmainak varázsát és visszarángatnom a rideg valóságba.
- Pete, ébresztő. Hajnali hat óra van. Ideje lenne elkezdenünk készülődni. – kezdtem el rázogatni a vállát, ezzel próbálva ébredésre bírni.
- Csak még öt percet adj. – mondta félálomban, majd szorosabbra fonta karjait körülöttem és vállaimat kispárnának használva, arcát belém fúrta.
Szívem egyből heves ritmusra kezdett őrült táncot járni. Tudtam, hogy nem tudja, mit csinál, és ez neki nem ugyan azt jelenti, mint nekem mégis nagyon is jól esett a közelsége.
- Nem lehet. Nem fogunk elkészülni időben. Még haza is kéne vinned a cuccaimért. – emlékeztettem tegnapi szavaira.
- Rendben. – felelte még mindig kómásan, de valamivel éberebben.
Kikászálódtunk az ágyból, és míg Pete a konyha felé, én a fürdő felé vettem az irányt. Felvettem az immár száraz és tiszta ruháimat, majd Pete után mentem, hogy megreggelizzünk. A reggelinek szánt kávé és müzli már az asztalon várt. Pete már az egyik tál felett majszolt. Leültem mellé és én is nekiláttam. A pár percig tartó csendet végül én törtem meg.
- Tényleg nagyon hálás vagyok a tegnapiért. Nem is tudom mi lett volna, ha nem vagy ott. – mondtam neki hálásan. – De te mit kerestél azon a környéken olyan későn?
- Anyuékat vittem ki az állámásra, hogy elérjék a vonatukat. Tudod meséltem tegnap, hogy üzleti útra mentek. – mondta.
Pete szülei óriási szállodalánc tulajdonosai voltak. Rengeteg szálloda állt a tulajdonukban és ezek mindegyike olyan luxus volt, hogy egy ott eltöltött éjszakára rámehet az illető gatyája, hacsak nem a felső tízezrek közé tartozik. Így nem csoda, ha kissé meghökkentem a hallottakon. Mióta vonatozik egy gazdag ember, ha megtehetné, hogy kocsival menjen?
- Nem gondoltam volna, hogy a szüleid vonatoznak. Elvégre simán mehettek volna kocsival is. Az amúgy is biztonságosabb, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. – mondtam megdöbbenten.
- Szeretnek vonatozni. Azt mondják, hogy a vonatozás nekik olyan nosztalgikus. De én se értem igazán. – felelte megdöbbenésemen mosolyogva.
Befejeztük a reggelijeinket, majd, miután Pete legnagyobb ellenkezésére mégis elmosogattam a mosatlanjainkat hálából az értem tettekért, elindultunk hozzánk, hogy átöltözhessek és összeszedhessem a mára kellő cuccaimat.
- Mit mondott tegnap anyukád mikor felhívtad? – kérdezte Pete úgy ötpercnyi csendes autókázás után.
- Semmit, mivel nem mondtam el neki, hogy mi történt este. Nem akartam felizgatni, ezért azt mondtam, hogy beugrottam egy barátnőmhöz és elment az idő, így már nem érem el az utolsó vonatot, tehát majd csak reggel ugrom haza a cuccomért. Nem faggatózott tovább. – mondtam.
- El kellett volna mondanod neki mi történt. – mondta el a véleményét.
- Nem akarom elmondani neki. Csak megijedne és minden áron fel akarná jelenteni azt a szemetet. Nem mondom én is szívesen feljelenteném, de nem emlékszem az arcára. Nem néztem meg rendesen és sötét is volt. Így nehéz lenne megtalálni. – fejtettem ki neki az én álláspontomat.
Pete ezek után nem mondott semmit a dologról, de látszott az arcán a rosszallás. Észrevettem rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet, miszerint elhallgatom a dolgot szüleim elöl.
- Látom rajtad, hogy szerinted rosszul teszem, ha hallgatok. – mondtam pár percnyi feszült csend után.
- A te dolgod mit csinálsz. Viszont szerintem te is megkönnyebbülnél, ha tudnák. – mondta.
Erre nem tudtam mit felelni. Tudtam, hogy igaza van, de nálam ez becsületbeli ügy volt. Az egyik nagy hibám az volt, hogy óriási büszkeséggel rendelkeztem, a másik meg az, hogy szerettem elkerülni a konfliktusokat. E két okból kifolyólag nem voltam hajlandó elmesélni a történteket odahaza. Nem akartam, hogy mindenki engem kezdjen el sajnálni. Nem akartam én lenni a szegény kislány, akit majdnem megerőszakoltak. Akkor gyengének tűnetem volna és annál jobban csak kevés dolgot utálok. És az ügynek se akartam nagyobb feneket keríteni, mint amekkora. Csak el akartam felejteni, hiszen sikeresen túl voltam rajta. Megérkeztünk a házunkhoz, ahol már csak Jason BMW-je állt. Ez azt jelentette, hogy anyu és apu már elindultak a munkába. Pete-el kiszálltunk a kocsiból majd megindultunk a ház felé. Az ajtóban állva elkiáltottam magam, bár tudtam, hogy Jason-ön kívül más nem igazán hallhatja.
- Halihó, megjöttem. – ordítottam.
- Szia hugi. Itt vagyok a konyhában. – érkezett a válasz bátyámtól.
Pete-el a nyomomban elindultam az említett helység felé. Bátyám épp a konyhaasztalnál ülve evett egy szendvicset miközben a mai újságot bújta. Nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg a sportrovat lehetett az, ami így lekötötte figyelmét. Meghallva jöttünket felpillantott az újságból. Szemei hirtelen meglepettségtől tágultak ki mikor meglátta, hogy nem egyedül vagyok.
- Csá Pete. Hát te meg hogy kerülsz ide ilyenkor? – kérdezte olyan hangsúllyal, hogy kétség sem fért ahhoz, hogy perverz gondolatok ezrei futottak át az agyán fél másodperc alatt és mind arra vonatkozott, hogy mit is csinálhattunk mi ketten az este.
Hiába mégis csak pasiból van. Egyből levette, hogy az estémet Pete-el töltöttem és nincsen semmi féle „barátnő, akivel eldumáltuk az időt”. Persze nem adtam meg neki azt az elégtételt, hogy elmondom az igazat. Onnantól kezdve folyton ezzel húzna. Már ha nem akadna ki teljesen azon, hogy majdnem megtörténtek azok a dolgok, amikre az előbb gondolt, de még közel sem Pete-el.
- Hűtsd le magad. Csak összefutottunk, ahogy a vonathoz mentem reggel és hazahozott, hogy összeszedjem pár cuccom, ami a suliban kellhet. Úgyhogy megyek is bepakolni a táskámba, hogy időben beérjünk a suliba. Addig te várj itt. – mondtam majd kettesben hagyva a két fiút elindultam a szobámba.

2013. április 7., vasárnap

Bocsánat :(

Bocsássatok meg hogy már megint ilyen sokáig nem hozok új részt, de egyszerűen nincs időm mostanában írni. Vagyis ez nem igaz mert írni van csak nem jutok el oda hogy begépeljem és az egész jegyzeteken és lapokon van össze-vissza :/ De holnap eskü hogy hozom a következő részt ha törik ha szakad :) Úgyhogy kitartás addig is és köszönöm hogy figyelemmel követitek az írásom :) És nagyon köszönöm azt a 4 kommentet is amit kaptam tőletek :) Jól esik :D 

xo:Nana

2013. március 30., szombat

5. Fejezet

Sziasztok :D Mivel tegnapot leszámítva régen volt friss úgy gondoltam most kárpótlásul megint hozok egy részt :) A 6. fejezetet nem tudom mikor lesz időm feltenni, de azon is dolgozni fogok hogy minél hamarabb fent legyen, lehetőleg még a tavaszi szünet vége előtt :) Hagyjatok nyomot magatok után légyszi :) Köszönöm a kapott pipákat és komit is :)

 xo: Nana



5. fejezet


Kicsit ijesztő volt a lassan teljesen sötét utcán egyedül mászkálni. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban kívántam csak igazán azt, hogy bárcsak meglenne a jogsim, és lenne egy saját kocsim, hogy ne kelljen egyedül lennem a sötét utcán. Védtelennek éreztem magam és magamat ostoroztam hülyeségem miatt, amiért nem hagytam Becky-éknek, hogy elvigyenek. De nem bírtam volna sokáig összezárva lenni velük, és nézni azt a tömény szerelmet, amiben nekem még nem volt részem soha, és amire mindennél jobban vágytam, hogy egyszer végre átélhessem. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam elterelni figyelmemet félelmemről. Ez a környék volt a város legveszélyesebb környéke. A rendőrségi statisztikák szerint a város bűnözéseinek 90%-a ide köthető. Legalábbis apa ezt szokta mondani. Lehet fel kellett volna hívnom, hogy hazavigyenek és nem játszani a nagylányt. De ez már késő bánat volt. az állomás még tízpercnyi gyalogútra volt tőlem. Már hallani lehetett a vonatok dudálásait. Egyszerre csak meghallottam valami furcsa neszt a hátam mögül. Félve hátrapillantottam a vállam felett és egy gyanús alakot láttam úgy öt méter távolságra tőlem. Megszaporáztam lépteimet és próbáltam minél természetesebben menni, hogy még csak egy kicsit se hívjam fel magamra a figyelmét. Szemeimmel az utca túloldalát pásztáztam másik járókelő után, de csak mi voltunk ketten a gyanús alakkal az egész utcában. Remek. Hátam mögött egyre szaporább léptek hangos dobogását hallottam, ahogy az idegen egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Próbáltam azzal álltatni magam, hogy csak meg akar előzni és elmenni mellettem, de valami furcsa balsejtelem nem hagyta, hogy ezzel hitegessem magam. Az idegességtől egyre jobban vert a szívem és lassan már futottam, de már az sem érdekelt, hogy ezzel végképp felhívtam a figyelmét magamra. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb elérjek, a biztonságot jelentő sarokra ahonnan már látszik az állomás épülete és az emberek tömege. Már majdnem sikerült is elérnem, amikor hirtelen hátulról egy kéz elkapott és visszarántott egy eldugott zsákutcába. Berántva úgy fordított, hogy az egyetlen menekülési utamat elzárja előlem. Kétségbeesetten kattogott az agyam kiutat keresve, de nem volt menekülés.
- Ki maga? És mit akar tőlem? – tettem fel a leghülyébb kérdést, amit egy ilyen helyzetben kérdezni lehet.
- Nyugi van, szivi nem kell ennyire félni. – mondta behízelgő stílusban, amitől nekem csak felfordult a gyomrom és végig futott rajtam a remegés.
- Mit akar tőlem? – tettem fel újra a kérdést mire válaszul elindult felém.
- Csak csinálok magunknak egy jó estét. – válaszolta hátborzongatóan egy hatalmas vigyorral a képén, és rám újabb remegéshullám tört.
Egyre közelebb és közelebb jött. Magamban az önvédelmi fogásokra próbáltam emlékezni, ahogy a filmekben láttam. Gyomorszáj, orr és ágyék. A három célpont egy ember hatástalanításához. Áldani kezdtem a kereskedelmi adókat, amiért minden évben leadják a Beépített szépséget. Közben hosszú mély levegőket vettem, hogy készen álljak egy hatalmas sikolyra. Valószínűleg egy lehetőségem lesz, mielőtt befogja a számat. Elém érve megfogta a csuklóm és annál fogva magához rántott. Hirtelen alkohol bűze csapta meg az orrom. Ez még előny is lehet számomra, hiszen tudtam, hogy esélyem sincs rá, hogy pontosan be tudjam vinni az ütéseket. Nagy segítség, ha az alkoholtól nem olyan stabil az egyensúlya. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, ezzel kiváltva belőlem a teljes undort. Ekkor a füle mellett egy hatalmasat sikítottam.
- Te kis ribanc! – ordított fel, majd a füléhez kapott és felképelt.
Az arcom égett a pofon helyén, de nem foglalkoztam vele. Újra magához rántott, de ezúttal befogta a számat, és úgy folytatta tovább, amit elkezdett. Keze végig az oldalamon járkált fel-alá majd megunva azt megállapodott mellemen. Könnyeim kétségbeesetten folytak le arcomon. Tehetetlen voltam az idegennel szemben.
- Ha hagyod magad neked is jobb lesz. Hidd el élvezni fogod. – suttogta a fülembe az undorító hang.
Ekkor a párhozamos utcán fény villant. Egy autó közeledő fényszórója. Tudtam, hogy ez lehet az utolsó esélyem a szabadulásra. Fogaimmal a számat lefogó kézbe haraptam mire zaklatóm ordítva és szitkozódva ugrott messzebb tőlem pár lépést. Térdemmel ágyékon térdeltem erre összegörnyedve esett a földre. Felkapva a válltáskám, ami időközben lekerült vállairól, rohanva indultam meg abba az irányba ahonnan a fényszóró fénye jött. Nem is volt időm azon gondolkodni mi lesz, ha a kocsiban ülő ember egy hajszálnyival se jobb az előzőnél. Az utcára érve megláttam a fényszóróhoz tartozó járművet. Egy sötétkék Jeep közeledett az úton. Nem is gondolkoztam csak cselekedtem és a közeledő autó elé vettetem magam ezzel megállásra bírva azt. A kocsi hirtelen lefékezett majd kinyílt a vezető felöli ajtó és Pete szállt ki belőle.
- Pete! – kiáltottam fel megkönnyebbülve és a nyakába vetettem magam az értetlenül ácsorgó fiúnak.
- Norah, mi a baj? Mi történt? Miért vagy még itt a városban? – kérdezte zavarodottan.
- Majd elmondom, de most menjünk, mielőtt összeszedi magát és ideér. – mondtam könnyeimtől fuldokolva, ziláltan.
- De hát kiről beszélsz? – faggatott továbbra is.
- Majd a kocsiban elmondom, csak menjünk már. – mondtam idegesen.
Mindketten beszálltunk a kocsiba majd Pete elindította a motort és elindultunk. Ahogy elhajtottunk a zsákutca mellett még láttam az összegörnyedt alakot, ahogy nemes testrészét fogdosva nyöszörög a földön. Ahogy az adrenalin elkezdett fogyni az ereimből egyre nagyobb erővel telepedett rám az eddig visszafojtott ijedségem. Elmúlt a sokk, ami segített megőrizni hidegvérem és elemi erővel törtek rám igazi érzelmeim. Lábaimat az ülésre húzva térdemre hajtottam a fejem és hangos zokogásba kezdtem. Pete eközben nyugtatólag „cssss”-egett és fél kezével néha-néha a hátamat simogatta. Nem értette mi van velem, de nem faggatózott tovább.
- Elviszlek hozzám. Anyu most elutazott egy üzleti tárgyalásra apuval és a hétvégéig nem lesznek itthon. Ott rendbe szedheted magad. Utána hazaviszlek. – mondta miután már kissé összeszedtem magam és abbahagytam a zokogást.
- Köszönöm. Nem lenne szerencsés most ilyen állapotban hazaállítanom.
Csendben utaztunk a kocsiban. Most minden féle zene vagy beszéd bántó lett volna a fülemnek. Nemsokára megérkeztünk egy új típusú családi házhoz a város egyik gazdag és forgalmas negyedében. Hatalmas kertje volt és a kertben még egy medence is helyet kapott. Pete beállt a kocsival a garázsba majd kinyitotta kiszállt a kocsiból és megkerülve nekem is kinyitotta az ajtót. Bementünk a lakásba, amit egy ajtó kötött össze a garázzsal. Az ajtó a konyhába nyílott. Nagyon elegáns modern felszereltségű konyha volt. A konyhából a nappaliba mentünk.
- Ülj csak le a kanapéra nyugodtan. Kérsz egy kis teát vagy valamit? – kérdezte.
- Egy tea most jól esne. – mondtam, azzal ő magamra hagyott és bement a konyhába elkészíteni a teákat.
- Tessék. – nyújtotta át nekem úgy pár perccel később az egyik bögrét, amiből méz és citrom illat áradt.
- Köszönöm – mondtam neki hálásan. – És nem csak a teát. Mindent. Nem is tudod mennyire nagy segítség voltál.
- Örülök, hogy segíthettem. – felelete. – De elmondod mi történt?
- A suliból tartottam az állomásra, hogy elérjem a következő vonatom, amikor egy furcsa alakot láttam meg a hátam mögött. Betuszkolt az egyik sikátorba és megpróbált megerőszakolni. Nem tudom, hogy sikerült kiszabadulnom, de valahogy sikerült ágyékon rúgni és onnan meg már tudod. Eléd ugrottam és idehoztál. – foglaltam össze a ma este eseményeit.
- Istenem Norah rosszabbul is járhattál volna. Hogy jutott eszedbe egyedül hazamenni? Miért nem hívtál fel. Haza vittelek volna én. – mondta ingerülten.
- Sajnálom. Hülye voltam. – kezdtem el szabadkozni könnyeimmel küszködve.
- Nem én sajnálom. – mondta szánakozva. - Nem kellett volna így letámadnom téged. Biztos eléggé megrázott a dolog. Csak féltelek tudod? – mondta majd magához húzott és megölelt
- Féltesz? De hát miért? – kérdezetem bután.
- Mert fontos vagy nekem. – mondta – Na menj, és zuhanyozz le, szedd rendbe magad.
Letettem a még mindig kezemben lévő immár üres bögrét, és Pete instrukcióit követve elindultam a fürdőbe. Levettem az egész napos viseléstől koszos, és a történtek emlékét hordozva büdös ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe. A forró víz jótékony hatással volt a bőrömre. Ellazított és megnyugtatott. Vagy húsz percig áztathattam magam a zuhany alatt mikor Pete kopogására lettem figyelmes.
- Norah, szerintem az lenne a legjobb, ha már nem mennél haza ma. Aludj inkább itt. Már fél tizenkettő is elmúlt. Majd holnap suli előtt elugrunk a cuccodért. a ruháidat meg berakjuk egy gyors programra. Reggelre meg is szárad.
- Rendben. – feleltem.
Kiszálltam a zuhany alól és egy köntösben, amit a fogason találtam lementem a nappaliba Pete-hez aki éppen valami szendvics félét csinált a konyhában.
- Felvettem ezt a köntöst, amit a fürdőben találtam. Remélem nem baj. Ja, és a ruháimat is beraktam mosni. Pár perc és ki lehet teríteni. – mondtam.
- Oké. És persze hogy nem baj. Az pont az enyém. De gyere, adok neked valami pólót meg nadrágot éjszakára. – felelte majd elindultunk fel az emeletre Pete szobájába.
- Tessék. – nyújtott át nekem egyik tesi pólóját és egy hawaii mintás rövidnadrágot. – Valószínűleg nagy lesz rád, de csak ez van.
- Ez tökéletes lesz. Köszönöm. – mondtam.
Kiment, amíg én átöltöztem majd pár perc elteltével visszatért egy tálcán az előbb készített szendvicsekkel. Miután megettük őket Pete megszólalt.
- Te itt alszol a szobámban az ágyon, oké? Én meg lent alszok a nappaliba. Ha bármi van nyugodtan ébressz fel. – mondta majd már indult is volna ki a szobából ám én megfogtam a kezét és visszafordítottam magam felé.
- N-nem lehetne, hogy…izé…t-te is itt aludj velem az ágyon? – kérdeztem zavaromban össze-vissza dadogva. – Ne értsd félre. Csak nem hiszem, hogy el tudnék aludni egyedül egy ilyen éjszaka után. Megnyugtatna a közelséged. Lehetne?
- Persze hogy lehet. Mindjárt jövök, rendben? – mondta kedvesen mosolyogva, majd miután Pete is lefürdött és immár egy szál alsónadrágban bejött a szobába, befeküdtünk az ágyba.
Pete védelmezően átkarolt, amit egyáltalán nem bántam. Pár perc elteltével elnyelt az álmok világa és én ahhoz képest, hogy a helyzet rémálmokat vonna maga után, csodásakat álmodtam Pete karjaiban.