A fejlécet készítette Miss Babe :)

2013. április 8., hétfő

6. fejezet

Sziasztok :D Ahogy ígértem tegnap itt a hatodik fejezet :) Egy kicsit rövidebb lett, mint a többi de még ma vagy holnap hozni akarok egy fejezetet ezért nézzétek el nekem  :) A következő rész Pete szemszögéből lesz megírva úgyhogy lehet izgulni és várni :) Köszi szépen a kitartó várakozást :) Szuperek vagytok :)

xo:Nana



6. fejezet



Reggel az ablakon beszűrődő fényre ébredtem. Egy kezet éreztem a derekamon és hirtelen nem ugrott be kihez is tartozik. A hely is ismeretlen volt számomra, de ahogy szépen lassan felébredtem eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei és, hogy hogyan is kerültem én Pete szobájába, egy ágyba a fiúval. Megfordultam Pete karjaiban, amivel még mindig szorosan tartott maga mellett. Egy édesen szunyókáló srác arcával találtam szemben magam, aki így inkább hasonlított egy kisfiúra, mint egy férfira. Markáns arcára álmában valami furcsán aranyos ártatlanság költözött, de még ez is eszméletlen jól állt neki. Ezt látva nem volt szívem felkelteni, de tudtam, ha időben suliba akarunk érni úgy, hogy még hozzánk is beugrunk akkor bizony muszáj lesz megtörnöm édes álmainak varázsát és visszarángatnom a rideg valóságba.
- Pete, ébresztő. Hajnali hat óra van. Ideje lenne elkezdenünk készülődni. – kezdtem el rázogatni a vállát, ezzel próbálva ébredésre bírni.
- Csak még öt percet adj. – mondta félálomban, majd szorosabbra fonta karjait körülöttem és vállaimat kispárnának használva, arcát belém fúrta.
Szívem egyből heves ritmusra kezdett őrült táncot járni. Tudtam, hogy nem tudja, mit csinál, és ez neki nem ugyan azt jelenti, mint nekem mégis nagyon is jól esett a közelsége.
- Nem lehet. Nem fogunk elkészülni időben. Még haza is kéne vinned a cuccaimért. – emlékeztettem tegnapi szavaira.
- Rendben. – felelte még mindig kómásan, de valamivel éberebben.
Kikászálódtunk az ágyból, és míg Pete a konyha felé, én a fürdő felé vettem az irányt. Felvettem az immár száraz és tiszta ruháimat, majd Pete után mentem, hogy megreggelizzünk. A reggelinek szánt kávé és müzli már az asztalon várt. Pete már az egyik tál felett majszolt. Leültem mellé és én is nekiláttam. A pár percig tartó csendet végül én törtem meg.
- Tényleg nagyon hálás vagyok a tegnapiért. Nem is tudom mi lett volna, ha nem vagy ott. – mondtam neki hálásan. – De te mit kerestél azon a környéken olyan későn?
- Anyuékat vittem ki az állámásra, hogy elérjék a vonatukat. Tudod meséltem tegnap, hogy üzleti útra mentek. – mondta.
Pete szülei óriási szállodalánc tulajdonosai voltak. Rengeteg szálloda állt a tulajdonukban és ezek mindegyike olyan luxus volt, hogy egy ott eltöltött éjszakára rámehet az illető gatyája, hacsak nem a felső tízezrek közé tartozik. Így nem csoda, ha kissé meghökkentem a hallottakon. Mióta vonatozik egy gazdag ember, ha megtehetné, hogy kocsival menjen?
- Nem gondoltam volna, hogy a szüleid vonatoznak. Elvégre simán mehettek volna kocsival is. Az amúgy is biztonságosabb, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. – mondtam megdöbbenten.
- Szeretnek vonatozni. Azt mondják, hogy a vonatozás nekik olyan nosztalgikus. De én se értem igazán. – felelte megdöbbenésemen mosolyogva.
Befejeztük a reggelijeinket, majd, miután Pete legnagyobb ellenkezésére mégis elmosogattam a mosatlanjainkat hálából az értem tettekért, elindultunk hozzánk, hogy átöltözhessek és összeszedhessem a mára kellő cuccaimat.
- Mit mondott tegnap anyukád mikor felhívtad? – kérdezte Pete úgy ötpercnyi csendes autókázás után.
- Semmit, mivel nem mondtam el neki, hogy mi történt este. Nem akartam felizgatni, ezért azt mondtam, hogy beugrottam egy barátnőmhöz és elment az idő, így már nem érem el az utolsó vonatot, tehát majd csak reggel ugrom haza a cuccomért. Nem faggatózott tovább. – mondtam.
- El kellett volna mondanod neki mi történt. – mondta el a véleményét.
- Nem akarom elmondani neki. Csak megijedne és minden áron fel akarná jelenteni azt a szemetet. Nem mondom én is szívesen feljelenteném, de nem emlékszem az arcára. Nem néztem meg rendesen és sötét is volt. Így nehéz lenne megtalálni. – fejtettem ki neki az én álláspontomat.
Pete ezek után nem mondott semmit a dologról, de látszott az arcán a rosszallás. Észrevettem rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet, miszerint elhallgatom a dolgot szüleim elöl.
- Látom rajtad, hogy szerinted rosszul teszem, ha hallgatok. – mondtam pár percnyi feszült csend után.
- A te dolgod mit csinálsz. Viszont szerintem te is megkönnyebbülnél, ha tudnák. – mondta.
Erre nem tudtam mit felelni. Tudtam, hogy igaza van, de nálam ez becsületbeli ügy volt. Az egyik nagy hibám az volt, hogy óriási büszkeséggel rendelkeztem, a másik meg az, hogy szerettem elkerülni a konfliktusokat. E két okból kifolyólag nem voltam hajlandó elmesélni a történteket odahaza. Nem akartam, hogy mindenki engem kezdjen el sajnálni. Nem akartam én lenni a szegény kislány, akit majdnem megerőszakoltak. Akkor gyengének tűnetem volna és annál jobban csak kevés dolgot utálok. És az ügynek se akartam nagyobb feneket keríteni, mint amekkora. Csak el akartam felejteni, hiszen sikeresen túl voltam rajta. Megérkeztünk a házunkhoz, ahol már csak Jason BMW-je állt. Ez azt jelentette, hogy anyu és apu már elindultak a munkába. Pete-el kiszálltunk a kocsiból majd megindultunk a ház felé. Az ajtóban állva elkiáltottam magam, bár tudtam, hogy Jason-ön kívül más nem igazán hallhatja.
- Halihó, megjöttem. – ordítottam.
- Szia hugi. Itt vagyok a konyhában. – érkezett a válasz bátyámtól.
Pete-el a nyomomban elindultam az említett helység felé. Bátyám épp a konyhaasztalnál ülve evett egy szendvicset miközben a mai újságot bújta. Nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg a sportrovat lehetett az, ami így lekötötte figyelmét. Meghallva jöttünket felpillantott az újságból. Szemei hirtelen meglepettségtől tágultak ki mikor meglátta, hogy nem egyedül vagyok.
- Csá Pete. Hát te meg hogy kerülsz ide ilyenkor? – kérdezte olyan hangsúllyal, hogy kétség sem fért ahhoz, hogy perverz gondolatok ezrei futottak át az agyán fél másodperc alatt és mind arra vonatkozott, hogy mit is csinálhattunk mi ketten az este.
Hiába mégis csak pasiból van. Egyből levette, hogy az estémet Pete-el töltöttem és nincsen semmi féle „barátnő, akivel eldumáltuk az időt”. Persze nem adtam meg neki azt az elégtételt, hogy elmondom az igazat. Onnantól kezdve folyton ezzel húzna. Már ha nem akadna ki teljesen azon, hogy majdnem megtörténtek azok a dolgok, amikre az előbb gondolt, de még közel sem Pete-el.
- Hűtsd le magad. Csak összefutottunk, ahogy a vonathoz mentem reggel és hazahozott, hogy összeszedjem pár cuccom, ami a suliban kellhet. Úgyhogy megyek is bepakolni a táskámba, hogy időben beérjünk a suliba. Addig te várj itt. – mondtam majd kettesben hagyva a két fiút elindultam a szobámba.

2013. április 7., vasárnap

Bocsánat :(

Bocsássatok meg hogy már megint ilyen sokáig nem hozok új részt, de egyszerűen nincs időm mostanában írni. Vagyis ez nem igaz mert írni van csak nem jutok el oda hogy begépeljem és az egész jegyzeteken és lapokon van össze-vissza :/ De holnap eskü hogy hozom a következő részt ha törik ha szakad :) Úgyhogy kitartás addig is és köszönöm hogy figyelemmel követitek az írásom :) És nagyon köszönöm azt a 4 kommentet is amit kaptam tőletek :) Jól esik :D 

xo:Nana

2013. március 30., szombat

5. Fejezet

Sziasztok :D Mivel tegnapot leszámítva régen volt friss úgy gondoltam most kárpótlásul megint hozok egy részt :) A 6. fejezetet nem tudom mikor lesz időm feltenni, de azon is dolgozni fogok hogy minél hamarabb fent legyen, lehetőleg még a tavaszi szünet vége előtt :) Hagyjatok nyomot magatok után légyszi :) Köszönöm a kapott pipákat és komit is :)

 xo: Nana



5. fejezet


Kicsit ijesztő volt a lassan teljesen sötét utcán egyedül mászkálni. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban kívántam csak igazán azt, hogy bárcsak meglenne a jogsim, és lenne egy saját kocsim, hogy ne kelljen egyedül lennem a sötét utcán. Védtelennek éreztem magam és magamat ostoroztam hülyeségem miatt, amiért nem hagytam Becky-éknek, hogy elvigyenek. De nem bírtam volna sokáig összezárva lenni velük, és nézni azt a tömény szerelmet, amiben nekem még nem volt részem soha, és amire mindennél jobban vágytam, hogy egyszer végre átélhessem. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam elterelni figyelmemet félelmemről. Ez a környék volt a város legveszélyesebb környéke. A rendőrségi statisztikák szerint a város bűnözéseinek 90%-a ide köthető. Legalábbis apa ezt szokta mondani. Lehet fel kellett volna hívnom, hogy hazavigyenek és nem játszani a nagylányt. De ez már késő bánat volt. az állomás még tízpercnyi gyalogútra volt tőlem. Már hallani lehetett a vonatok dudálásait. Egyszerre csak meghallottam valami furcsa neszt a hátam mögül. Félve hátrapillantottam a vállam felett és egy gyanús alakot láttam úgy öt méter távolságra tőlem. Megszaporáztam lépteimet és próbáltam minél természetesebben menni, hogy még csak egy kicsit se hívjam fel magamra a figyelmét. Szemeimmel az utca túloldalát pásztáztam másik járókelő után, de csak mi voltunk ketten a gyanús alakkal az egész utcában. Remek. Hátam mögött egyre szaporább léptek hangos dobogását hallottam, ahogy az idegen egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Próbáltam azzal álltatni magam, hogy csak meg akar előzni és elmenni mellettem, de valami furcsa balsejtelem nem hagyta, hogy ezzel hitegessem magam. Az idegességtől egyre jobban vert a szívem és lassan már futottam, de már az sem érdekelt, hogy ezzel végképp felhívtam a figyelmét magamra. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb elérjek, a biztonságot jelentő sarokra ahonnan már látszik az állomás épülete és az emberek tömege. Már majdnem sikerült is elérnem, amikor hirtelen hátulról egy kéz elkapott és visszarántott egy eldugott zsákutcába. Berántva úgy fordított, hogy az egyetlen menekülési utamat elzárja előlem. Kétségbeesetten kattogott az agyam kiutat keresve, de nem volt menekülés.
- Ki maga? És mit akar tőlem? – tettem fel a leghülyébb kérdést, amit egy ilyen helyzetben kérdezni lehet.
- Nyugi van, szivi nem kell ennyire félni. – mondta behízelgő stílusban, amitől nekem csak felfordult a gyomrom és végig futott rajtam a remegés.
- Mit akar tőlem? – tettem fel újra a kérdést mire válaszul elindult felém.
- Csak csinálok magunknak egy jó estét. – válaszolta hátborzongatóan egy hatalmas vigyorral a képén, és rám újabb remegéshullám tört.
Egyre közelebb és közelebb jött. Magamban az önvédelmi fogásokra próbáltam emlékezni, ahogy a filmekben láttam. Gyomorszáj, orr és ágyék. A három célpont egy ember hatástalanításához. Áldani kezdtem a kereskedelmi adókat, amiért minden évben leadják a Beépített szépséget. Közben hosszú mély levegőket vettem, hogy készen álljak egy hatalmas sikolyra. Valószínűleg egy lehetőségem lesz, mielőtt befogja a számat. Elém érve megfogta a csuklóm és annál fogva magához rántott. Hirtelen alkohol bűze csapta meg az orrom. Ez még előny is lehet számomra, hiszen tudtam, hogy esélyem sincs rá, hogy pontosan be tudjam vinni az ütéseket. Nagy segítség, ha az alkoholtól nem olyan stabil az egyensúlya. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, ezzel kiváltva belőlem a teljes undort. Ekkor a füle mellett egy hatalmasat sikítottam.
- Te kis ribanc! – ordított fel, majd a füléhez kapott és felképelt.
Az arcom égett a pofon helyén, de nem foglalkoztam vele. Újra magához rántott, de ezúttal befogta a számat, és úgy folytatta tovább, amit elkezdett. Keze végig az oldalamon járkált fel-alá majd megunva azt megállapodott mellemen. Könnyeim kétségbeesetten folytak le arcomon. Tehetetlen voltam az idegennel szemben.
- Ha hagyod magad neked is jobb lesz. Hidd el élvezni fogod. – suttogta a fülembe az undorító hang.
Ekkor a párhozamos utcán fény villant. Egy autó közeledő fényszórója. Tudtam, hogy ez lehet az utolsó esélyem a szabadulásra. Fogaimmal a számat lefogó kézbe haraptam mire zaklatóm ordítva és szitkozódva ugrott messzebb tőlem pár lépést. Térdemmel ágyékon térdeltem erre összegörnyedve esett a földre. Felkapva a válltáskám, ami időközben lekerült vállairól, rohanva indultam meg abba az irányba ahonnan a fényszóró fénye jött. Nem is volt időm azon gondolkodni mi lesz, ha a kocsiban ülő ember egy hajszálnyival se jobb az előzőnél. Az utcára érve megláttam a fényszóróhoz tartozó járművet. Egy sötétkék Jeep közeledett az úton. Nem is gondolkoztam csak cselekedtem és a közeledő autó elé vettetem magam ezzel megállásra bírva azt. A kocsi hirtelen lefékezett majd kinyílt a vezető felöli ajtó és Pete szállt ki belőle.
- Pete! – kiáltottam fel megkönnyebbülve és a nyakába vetettem magam az értetlenül ácsorgó fiúnak.
- Norah, mi a baj? Mi történt? Miért vagy még itt a városban? – kérdezte zavarodottan.
- Majd elmondom, de most menjünk, mielőtt összeszedi magát és ideér. – mondtam könnyeimtől fuldokolva, ziláltan.
- De hát kiről beszélsz? – faggatott továbbra is.
- Majd a kocsiban elmondom, csak menjünk már. – mondtam idegesen.
Mindketten beszálltunk a kocsiba majd Pete elindította a motort és elindultunk. Ahogy elhajtottunk a zsákutca mellett még láttam az összegörnyedt alakot, ahogy nemes testrészét fogdosva nyöszörög a földön. Ahogy az adrenalin elkezdett fogyni az ereimből egyre nagyobb erővel telepedett rám az eddig visszafojtott ijedségem. Elmúlt a sokk, ami segített megőrizni hidegvérem és elemi erővel törtek rám igazi érzelmeim. Lábaimat az ülésre húzva térdemre hajtottam a fejem és hangos zokogásba kezdtem. Pete eközben nyugtatólag „cssss”-egett és fél kezével néha-néha a hátamat simogatta. Nem értette mi van velem, de nem faggatózott tovább.
- Elviszlek hozzám. Anyu most elutazott egy üzleti tárgyalásra apuval és a hétvégéig nem lesznek itthon. Ott rendbe szedheted magad. Utána hazaviszlek. – mondta miután már kissé összeszedtem magam és abbahagytam a zokogást.
- Köszönöm. Nem lenne szerencsés most ilyen állapotban hazaállítanom.
Csendben utaztunk a kocsiban. Most minden féle zene vagy beszéd bántó lett volna a fülemnek. Nemsokára megérkeztünk egy új típusú családi házhoz a város egyik gazdag és forgalmas negyedében. Hatalmas kertje volt és a kertben még egy medence is helyet kapott. Pete beállt a kocsival a garázsba majd kinyitotta kiszállt a kocsiból és megkerülve nekem is kinyitotta az ajtót. Bementünk a lakásba, amit egy ajtó kötött össze a garázzsal. Az ajtó a konyhába nyílott. Nagyon elegáns modern felszereltségű konyha volt. A konyhából a nappaliba mentünk.
- Ülj csak le a kanapéra nyugodtan. Kérsz egy kis teát vagy valamit? – kérdezte.
- Egy tea most jól esne. – mondtam, azzal ő magamra hagyott és bement a konyhába elkészíteni a teákat.
- Tessék. – nyújtotta át nekem úgy pár perccel később az egyik bögrét, amiből méz és citrom illat áradt.
- Köszönöm – mondtam neki hálásan. – És nem csak a teát. Mindent. Nem is tudod mennyire nagy segítség voltál.
- Örülök, hogy segíthettem. – felelete. – De elmondod mi történt?
- A suliból tartottam az állomásra, hogy elérjem a következő vonatom, amikor egy furcsa alakot láttam meg a hátam mögött. Betuszkolt az egyik sikátorba és megpróbált megerőszakolni. Nem tudom, hogy sikerült kiszabadulnom, de valahogy sikerült ágyékon rúgni és onnan meg már tudod. Eléd ugrottam és idehoztál. – foglaltam össze a ma este eseményeit.
- Istenem Norah rosszabbul is járhattál volna. Hogy jutott eszedbe egyedül hazamenni? Miért nem hívtál fel. Haza vittelek volna én. – mondta ingerülten.
- Sajnálom. Hülye voltam. – kezdtem el szabadkozni könnyeimmel küszködve.
- Nem én sajnálom. – mondta szánakozva. - Nem kellett volna így letámadnom téged. Biztos eléggé megrázott a dolog. Csak féltelek tudod? – mondta majd magához húzott és megölelt
- Féltesz? De hát miért? – kérdezetem bután.
- Mert fontos vagy nekem. – mondta – Na menj, és zuhanyozz le, szedd rendbe magad.
Letettem a még mindig kezemben lévő immár üres bögrét, és Pete instrukcióit követve elindultam a fürdőbe. Levettem az egész napos viseléstől koszos, és a történtek emlékét hordozva büdös ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe. A forró víz jótékony hatással volt a bőrömre. Ellazított és megnyugtatott. Vagy húsz percig áztathattam magam a zuhany alatt mikor Pete kopogására lettem figyelmes.
- Norah, szerintem az lenne a legjobb, ha már nem mennél haza ma. Aludj inkább itt. Már fél tizenkettő is elmúlt. Majd holnap suli előtt elugrunk a cuccodért. a ruháidat meg berakjuk egy gyors programra. Reggelre meg is szárad.
- Rendben. – feleltem.
Kiszálltam a zuhany alól és egy köntösben, amit a fogason találtam lementem a nappaliba Pete-hez aki éppen valami szendvics félét csinált a konyhában.
- Felvettem ezt a köntöst, amit a fürdőben találtam. Remélem nem baj. Ja, és a ruháimat is beraktam mosni. Pár perc és ki lehet teríteni. – mondtam.
- Oké. És persze hogy nem baj. Az pont az enyém. De gyere, adok neked valami pólót meg nadrágot éjszakára. – felelte majd elindultunk fel az emeletre Pete szobájába.
- Tessék. – nyújtott át nekem egyik tesi pólóját és egy hawaii mintás rövidnadrágot. – Valószínűleg nagy lesz rád, de csak ez van.
- Ez tökéletes lesz. Köszönöm. – mondtam.
Kiment, amíg én átöltöztem majd pár perc elteltével visszatért egy tálcán az előbb készített szendvicsekkel. Miután megettük őket Pete megszólalt.
- Te itt alszol a szobámban az ágyon, oké? Én meg lent alszok a nappaliba. Ha bármi van nyugodtan ébressz fel. – mondta majd már indult is volna ki a szobából ám én megfogtam a kezét és visszafordítottam magam felé.
- N-nem lehetne, hogy…izé…t-te is itt aludj velem az ágyon? – kérdeztem zavaromban össze-vissza dadogva. – Ne értsd félre. Csak nem hiszem, hogy el tudnék aludni egyedül egy ilyen éjszaka után. Megnyugtatna a közelséged. Lehetne?
- Persze hogy lehet. Mindjárt jövök, rendben? – mondta kedvesen mosolyogva, majd miután Pete is lefürdött és immár egy szál alsónadrágban bejött a szobába, befeküdtünk az ágyba.
Pete védelmezően átkarolt, amit egyáltalán nem bántam. Pár perc elteltével elnyelt az álmok világa és én ahhoz képest, hogy a helyzet rémálmokat vonna maga után, csodásakat álmodtam Pete karjaiban.

2013. március 29., péntek

4. Fejezet



Sziasztok :) Bocsánat ezért a hosszú kimaradásért de nem igazán volt mostanában időm feltenni a részt. De most végre itt van :) Kicsit csalódott vagyok hogy nem igazán kapok visszajelzéseket, hogy jó vagy rossz-e amit csinálok, de talán majd idővel kicsit aktívabbak lesztek. Nem is ragozom tovább. Itt a fejezet. Jó szórakozást hozzá.

Ui.: Mostantól lehet tetszik véleményezni a bejegyzéseket a fejezetek végén :) Úgyhogy várom a pipákat :) Kérlek teteket akik elolvassátok a részeket hagyjatok pipát magatok után :) (A komentekért sem haragszom meg ;) )

xo: Nana 


4.fejezet


Óriási szerencsém, hogy jó tanuló vagyok és még soha nem volt velem semmi magatartásbeli probléma. Máskülönben biztos nem úsztam volna meg a dolgot egy kis délutáni elzárással. Josh-t és Jessica-t persze csak egy szóbeli figyelmeztetéssel illette meg az igazgató úr. Miután végeztünk Mr. Montgomery-nél visszamentünk az óráinkra, de akkor már csak öt perc volt hátra a kémiából, így belépve a terembe a tanár már éppen a házit adta fel. Leírtam a feladatot a tábláról, majd a lányok nyomában kimentem a teremből az udvarra. Mindannyian kérdőn néztek rám. A csendet végül Patty törte meg.
- Hát, ez szép kis jelenet volt. Nem gondoltam volna, hogy képes lennél így felpofozni bárkit is – a hangjából tisztán érezhető volt a döbbenet, de felfedeztem benne a büszkeséget is.
- Én se gondoltam volna, de jól esett. Már nagyon ideje volt, hogy valaki helyre tegye. Ezek után már nem hiszem, hogy piszkálni fog. – mondtam magyarázólag.
- És az igazgató mit mondott? – kérdezte Kimberly.
- Ma részt kell vennem a délutáni elzáráson. Túlságosan nem izgatta fel magát az ügyön. Mivel alapvetően jó diák vagyok, így hajlandó volt elnézni ezt az egészet. – feleltem.
- Ja, igen el is felejtettem, hogy Szent Norah-val van dolgunk. – poénkodott Kimmy.
- Hagyd már Kim. – szólt rá Patty.
- Akkor ugrott a délutáni próbátok Pete-el. – jelentette ki Mary.
- Sajnos nagyon úgy néz ki. – mondtam csalódottan.
- Meg kéne keresned, hogy szólj neki. – vetette fel Annie.
- Igazad van. – értettem vele egyet. – Megyek is és elmondom neki a történteket.
- Elkísérjünk? – kérdezte Kimberly.
- Megoldom egyedül is. Valószínűleg a termében lesz. Majd órán találkozunk. – feleltem, majd megindultam Pete-ék osztályterme felé.
A teremhez érve megpillantottam Becky-t és Jason-t, amint éppen szerelmes csókcsatába bonyolódva ácsorogtak a szekrények mellett. Ebből arra következtettem, hogy bátyámnak sikerült kibékítenie a lányt. Nagyon örültem neki, hiszen imádtam Becky-t és sajnáltam volna, ha szétmennek egy ilyen semmiség miatt. Ahogy közelebb értem Jason is észrevett és elválva kedvese ajkaitól, de még mindig szorosan maga mellett tartva őt, rám mosolygott.
- Szia hugi. Hallom újabban rajongani kezdtél a küzdősportokért. – kezdett bele ugratásomba.
- Szóval hallottatok az előző szüneti alakításomról. – mondtam inkább kijelentve, mint kérdezve.
- Viccelsz? Már mindenki hallott róla. Szegény, pancser Josh-nak most odalett az a maradék önbecsülése is, ami még volt. De te jól vagy? Mit mondott a diri? – kérdezte.
- Délután bent kell maradnom az elzáráson. Épp ezért is vagyok itt. Nem láttátok Pete-t? Szólnom kéne neki, hogy ugrott a mai próbánk.
- Úgy láttam, hogy a szertár felé ment. – mondta Becky – Egy rakás térkép volt nála.
- Köszi szépen. – hálálkodtam, majd elindultam az említett irányba.
Pete-et tényleg a szertárban találtam a már korábban Becky által említett térképek társaságában. Éppen ezeket próbálta szép rendben bepakolni, ám azok folyton kidőltek onnan. A jelenet elég vicces volt, így halvány mosoly szökött az arcomra. A fiú olyannyira koncentrált, hogy észre se vette jöttemet, ezért elérkezettnek láttam az időt arra, hogy revansot vegyek a múltkori ebédlői merényletéért. Mögé lopóztam, majd egy nagy lendülettel a hátára vetettem magam. Nem értette mi történt, és a hirtelen súlyváltozástól meginogva, majdnem beestünk a szertárba. Szerencsére hamar visszanyerte egyensúlyát, így sikeresen elkerültük a balesetet. Lekászálódtam a hátáról, és egy hatalmas mosollyal az arcomon szembefordultam vele. Ő szintén egy hasonlóan nagy vigyorral viszonozta pillantásom.
- Megijedtél? – tudakoltam reménykedve.
- Nem igazán. Inkább csak meglepődtem. De gondolhattam volna, hogy csakis te lehetsz. – felelte lelombozva engem.
- Megérdemelted a múltkori miatt. – mondtam. – De nem ezért jöttem. Csak szólni akartam, hogy mégsem tudunk ma próbálni. Délután az elzáráson leszek.
- Ja, tényleg. Hallottam valami felfordulásról, amit állítólag te okoztál, de nem tudtam, hogy tényleg igaz is. Mi történt pontosan? – kérdezte.
- Josh történt pontosan. Már megint bunkózott, de most nem hagytam annyiban. Felment bennem a pumpa és felképeltem. – feleltem kicsit zavartan.
Nem tudtam mit fog gondolni rólam, és kicsit aggódtam, hogy megijed, hogy én ilyen verekedős lány vagyok. Márpedig ezt nem akartam. Nem akartam, hogy ha netán tényleg érez irántam valamit, elriadjon teljesen a gondolattól, hogy legyen közöttünk valami több is, mint barátság. Ugyanis bár ezt még akkor magamnak se mertem teljesen bevallani, de örültem volna neki, ha igaza van Kimberly-nek és Jason-nek. Ám a következő percben minden aggodalmam elszállt és feleslegesnek bizonyult.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte nevetéstől fuldokolva. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény csajszi vagy. – kezdett el cukkolni.
- Pedig de, és ha nem vigyázol, még a végén megint eljár a kezem. – jegyeztem meg kissé sértődötten.
- Jól van, bocsi, ne haragudj. – kezdett el szabadkozni még mindig vigyorogva. – Csak elképzeltem a jelenetet. Kár, hogy nem láttam. Kíváncsi lettem volna Josh arcára.  – mondta valamivel komolyabban.
- Hát, nem volt semmi az egyszer biztos. Eléggé meglepődött. Nem számított erre, főleg nem tőlem. De nem volt szerencsém. A kémia tanár pont akkor jött kezdeni az órát mikor a pofon Josh arcán csattant. Egyből az igazgatóiba küldött minket. Természetesen Josh és Jessica megúszták egy szóbelivel, pedig ők provokáltak.
- Ilyen ez. Mindig a jók szívnak. – mondta beletörődötten.
Még egy ideig beszélgettünk, közben elindultunk vissza a termeink felé, amikor megszólalt a becsengő és mindketten bementünk az óráinkra. A nap további része gyorsan eltelt, és én hirtelen azon kaptam magam, hogy úton vagyok az elzárás helyszíne felé. Az elzárást Mr. Gordon tartotta, aki főszervezője a szalagavatónak, mellesleg Pete-ék osztályfőnöke is. A terem tele volt diákokkal, akik szintén különféle incidensek elkövetése miatt kerültek ide. Az egyik padban ott ült Becky is nem kis megdöbbenésemre. Nem ült mellette senki és mikor meglátott vadul integetve jelezte, hogy üljek mellé. Alig, hogy elfoglaltam a helyem, Mr. Gordon felállt és belekezdett mondandójába.
- Mindenki itt van? – kérdezte meg, meg se várva a választ. – Tehát, mint ahogyan azt önök is tudják ez nem egy délutáni játszóház ovisoknak, hanem egy elzárás, tehát kérem viselkedjenek felnőtt emberek módjára és töltsék el ezt a plusz két órát hasznosan tanulással vagy akármivel. A lényeg, hogy csendben és mindenféle elektronikai készülék használatától mentesen. Most pedig nekem el kell ugranom, elintézni pár dolgot addig is, amíg vissza nem jövök, legyenek jók. – mondta azzal kisétált a teremből.
- Mindig ezt csinálja. – szólalt meg Becky. – Most visszamegy a koliba és elő se jön, amíg a két óra le nem telt. Akkor megjelenik itt és hazaenged mindenkit. – mondta.
- Te amúgy miért vagy itt? Nem is mondtad reggel, hogy te is itt leszel. – kérdeztem meg.
- Én se tudtam akkor még. Tudod matekon beszóltam Mrs. Vargas-nak, mikor kihívott a táblához, hogy oldjak meg egy példát. Felidegesített, hogy nem volt képes felfogni, hogy nem értem a feladatot. Nem vette jó néven és itt kötöttem ki.  – magyarázta.
- De legalább nem egyedül unatkozom itt. Örülök, hogy itt vagy és tudunk kicsit kettesben beszélni. – mondtam.
- Igen, ennek én is. Ha nálatok vagyunk az nem olyan, mert Jason miatt nem lehet igazán csajos dolgokról beszélni. És én már egyébként is meg akartam kérdezni, hogy mi van veled és Pete-el?
- Őszintén szólva én se igazán tudom mi a helyzet. Barátok vagyunk, ahogy eddig is. De mostanában valahogy kicsit más. Néha flörtölünk. Együtt táncolunk majd szalagon, és egyre többet dumálunk. Vagyis eddig is sokat beszéltünk mivel egymás mellett vannak a szekrényeink, de most már teljesen más, nem is tudom olyan bensőségesebb. – magyaráztam neki Pete-el való kapcsolatom, amit még én se értettem igazán.
- És te hogyan érzel ezzel kapcsolatban? Szeretnéd, ha többi is lenne köztetek? – tette fel a következő nehéz kérdést.  
- Nem igazán gondolkodom ezen, de ha úgy alakulnának a dolgok, nem hiszem, hogy ellene lennék. Igazából az utóbbi két napban feltűnt, hogy Pete nagyon jó pasi. Nagyon is az esetem, és szerintem nagyszerű srác. Ha bepróbálkozna, nem hajtanám el. – vallottam meg Becky-nek.
- Szerintem idő kérdése az egész. – mondta el véleményét Becky.
Imádtam őt. Vele mindenről tudtam beszélni. Még az olyan dolgokról is, amit a lányok nem értettek meg. Mint például ez a Pete-es ügy. A lányok már rég összeboronáltak volna kettőnket, ha ezek a mondatok az ő jelenlétükben hagyják el a számat, de Becky csak megértően végig hallgatott és nem kezdett el kombinálni. És mivel sokkal tapasztaltabb nálam párkapcsolatok és fiúk terén hasznos tanácsokkal is el tudott látni.
- Na, és Jason-nel most már minden oké? Hallottam, hogy kicsit összekaptatok tegnap este. – kérdeztem meg Becky-t.
- Igen, megbeszéltük a dolgokat. Olyan aranyos hogy meglepetés bulit akart csinálni nekem. Kicsit bánom, hogy lelepleztem. De tényleg féltem, hogy megcsal. Olyan rég együtt vagyunk már és féltem, hogy rám unt. De szerencsére ez csak egy hatalmas félreértés volt. Olyan édes gondolat volt tőle. Enyém a világ legjobb pasija. – áradozott „sógornőm”.
Az elzárás további részében tovább csacsogtunk mindenféle apróságról, kielemeztük Pete minden egyes tettét az elmúlt két nap során, beszéltünk a közelgő szülinapi bulijának a részleteiről és összeállítottuk a vendéglistát. Bár már nem lesz meglepetés számára, de biztos, hogy tökéletes lesz, hiszen Becky-nek is lesz beleszólása a szervezésbe és olyanra szervezheti, amilyenre akarja. A nagy beszélgetés közepette észre se vettük, hogy letelt az elzárás. Ahogy Becky megjósolta az utolsó percekben Mr. Gordon belépett a terembe és elküldött mindenkit dolgára.
- Jason ma nálad alszik? – kérdeztem Becky-től, mikor kiléptünk az iskola parkolójába és megláttam bátyámat pár méterre tőlünk egy hatalmas rózsacsokorral együtt, amint a barátnőjét várja.
- Igen, azt beszéltük, hogy átjön hozzám estére. – felelte izgatottan csillogó szemekkel. – De te hogy mész haza? Van még vonatod? Vagy hazavigyünk? – kérdezte aggodalmaskodva.
- Ne aggódj. Megoldom. Majd hazamegyek vonattal. – feleltem majd egy gyors puszival elköszöntem tőle, bátyámnak pedig odaintettem.
 Becky odaszaladt Jason-höz és majd elolvadt a rózsacsokortól, amikor barátja átnyújtotta neki. Olyan szenvedélyes csókba fogtak, hogy félő volt, hogy nem hogy Becky-ékhez, de még a parkolóból sem jutnak ki. Aztán úgy pár perc elteltével rájöttek, hogy ideje lenne indulni. Még egyszer utoljára odaintegettek nekem, majd beszálltak bátyám autójába.
Megvártam, amíg kihajtanak a parkolóból és én is elindultam az állomás felé a sötétedő utcákon át.